DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvénymódosításhoz Lukács Tamás képviselő úr módosító indítványt terjesztett elő. Ennek a módosító indítványnak a tartalmát vitatom, vitatjuk, ezért szeretném bejelenteni, hogy majd kapcsolódó módosító indítványt nyújtunk be hozzá. Ennek lényege - amit egyébként az általános vitában már kifejtettem -, hogy vissza kívánjuk állítani a beterjesztett törvénymódosításhoz képest azt az eredeti állapotot, amelyet az 1998 és 2002 között regnáló kormány tett, amelyik tudniillik két évre korlátozza az adott esetben egyházi fenntartó számára a közoktatási megállapodás megkötését követően a nyilatkozattételre jogosult egyházi szerv kérelmét.

A beterjesztett törvénymódosítás többletforrást igényel, s úgy gondoljuk, hogy amennyiben ezt a többletforrást a tisztelt beterjesztők a közoktatásra szánva önkormányzati iskolákra használnák, magyarul az állami szerepvállalást megerősítik, helyesebben járnak el, mintha más fenntartónak teszik, adják, kívánják szánni ezt a pénzt. Ezért hozzászólásomban ezt a kapcsolódó módosító indítványt kívántam jelezni.

Elnök úr, köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu