GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes gondolatok kavarognak bennem, amikor ezt a kis terjedelmű országgyűlési határozati javaslatot elolvastam, és ki kell mondanom, hogy támogatom, mert amit akár az előterjesztők, vagy amit Pósán képviselő úr mondott, a közlekedési kultúra emelése érdekében, vagy amit Seszták Miklós mondott, hogy veszélyes üzem, és a közlekedés biztonsága érdekében, de erre szükség van. Igen, de amit Sós Tamás képviselőtársam elmondott, az engem arról győz meg, hogy a Fidesz és az előterjesztők részéről még mindig tovább folytatódik a kampány.
Tisztelt Képviselő Urak és Képviselő Asszonyok! A kampánynak vége. Hétfőtől lehet kormányozni. Ha önöknek van ilyen szándékuk, akkor a kormányuknak ezt végre kellene hajtani. Elég furcsának tartom. És amiért ez az érzés nagyon elhatalmasodott bennem, az, amit elmondott Sós Tamás, amiért módosító indítványt nyújtottunk be: ha önök ezt komolyan gondolták, akkor nyilván határidőt szabnak a kormány számára, 30 napot vagy 60 napot, ha nagyon alaposan meg kell gondolni. Habár az indoklásban még utalás is van rá, hogy a kormányrendeletnek mely paragrafus melyik bekezdését kell megváltoztatni. Nem egy ördöngös, nem egy bonyolult dologról van szó, még arra is figyelemmel, amit előterjesztőként, bizottsági előadóként is elmondtak, hogy mi van azzal, aki már megszerezte ilyen bizonyítvány hiányában is a jogosítványt; azt gondolom, hogy kellő türelmi idő után, figyelembe véve azt, hogy hány év alatt lehet felnőttként a mai gyakorlatban meglévő felnőttoktatási rendszerben megszerezni azt az iskolai végzettséget, amit majd a kormányrendelet előír.
Tovább folytatom kételyeimet: szóval, ma a közvéleményben létezik komoly tarifa arra, hogy hogyan lehet vizsga nélkül jogosítványt szerezni. Nekem személyes tapasztalatom van arra, hogyan lehet egyetemi diplomát megvéve iskolaigazgatói pályázaton elindulni. Tehát itt egy ilyen irányú félelmem is van, amikor erről beszélünk, igenis fontos az, hogy azok a hivatalok, amelyek ezzel foglalkoznak, kellő körültekintéssel járjanak el. Én magam is megerősítem, hogy támogatjuk ezt a határozatot, de kérem önöket, fogadják el azt a módosító javaslatunkat, amely szerint viszonylag rövid határidőt szabjunk a kormány számára, hogy ezt a rendeletet alkossa meg.
Köszönöm szépen a figyelmet.
(22.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés