LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel valódi problémáról beszélünk, a parlament jó szándékú képviselői fognak tudni erre megoldást találni - ha két rossz utat lemetszünk. Az egyik rossz utat Kontur képviselő úr már lemetszette, és köszönöm szépen azokat a szavakat, amelyeket elmondott. Most azonban kicsit aggódni kezdtem, nem az elhangzottak, hanem egy ma benyújtott fideszes módosító indítvány miatt egy másik rossz út lehetőségétől.
Azt én tudniillik el tudom fogadni, hogy száz százalékban is természetben adjuk a családi pótlékot jegyzői segédlettel; nem azért, hogy a szülőt büntessük, azzal nem sokra megyünk, hanem azért, hogy a gyereket segítsük, hogy valóban hozzá jusson el. (Bólogatások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ezzel egyet tudok érteni. A mai módosító javaslatot azonban - amelyet 19 fideszes képviselő adott be, és van köztük jelen lévő, ezért lehet, hogy kérdésnek minősíthető a felszólalásom - továbbmegy ennél, és ezt a továbbmenést én már nagyon nem tudnám elfogadni, mert nem az eredeti a cél, nem a gyerek segítése. Ebben a módosító javaslatban, ha jól értem - de nyugtassanak meg, hogy nem jól értem! - már nemcsak az van benne, hogy természetben lehet nyújtani a családi pótlékot, hanem hogy fel lehet függeszteni a családi pótlék nyújtását. Fel lehet függeszteni - ez nem ugyanaz. Mert azt, hogy a gyerekhez jusson el, nyilván mindenki támogatni tudja, hogy azt célozza, hogy a gyerek járjon iskolába, de a felfüggesztés, hogy nem jut el a gyerekhez, az nem fér bele szerintem az eredeti szándékba. És én most megnyugodva látom, hogy olyan képviselő, képviselő asszony rázza a fejét, akivel én szívesen egyetértek, csakhogy nem ő adta be a módosítót, ezért kérek segítséget ahhoz: létezik az, hogy önök a gyerektől is el akarják venni (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Dehogyis!), azzal az indokkal, amit hozzáfűznek a módosítóhoz (Az elnök csenget.), hogy indokolt szigorítani ezt a bizonyos intézkedést? Ha ezt akarják (Az elnök csenget.), akkor itt baj van. Nyugtassanak meg, hogy nem ez a szándék!
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés