VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a digitális bennszülött generáció nevében szeretnék felszólalni. Ebben a kormányprogramban egyszer sem szerepel az internet kifejezés, az e-kormányzás kifejezés is csak egyszer.

Ezzel összefüggésben szeretném jelezni, hogy az LMP-nek is vannak szövetségesei. A Kalóz Párt a mi szövetségesünk, s az ő kérésüket szeretném a Fideszhez irányítani. A szerzői jog védelmében, a kultúrpolitika jegyében át szeretnék alakítani a jelenlegi Artisjus uralta szerzői jogi rendszert (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.), vagy pedig hagyják, hogy az amatőr művészeket megsarcolják, és ezt a pénzt, amit az amatőr művészektől elvesznek, odaadják Mahasz-listák vezetőinek.

Köszönöm. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu