DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak emlékeztetném Vágó képviselő urat arra, hogy az általános vita során is többen elmondták, akik mondjuk, iskolaigazgatóként tapasztalattal és rálátással bírtak az ilyen ügyekre, hogy egykoron, a polgári kormány idején, az iskoláztatáshoz kötött családi pótlék vagy iskoláztatási támogatás kapcsán, kinek hogy tetszik, érzékelhető volt az iskolákon belül például fegyelmi szempontból is, hogy hogyan és mint állunk, és ahogy ezt eltörölte a szocialista kormányzat, azt követően ugrásszerűen megnőtt a fegyelmi problémák aránya. Azt gondolom, ha csak ennyit sikerült két-három év alatt elérni, mert több ideje nem volt ennek a rendszernek kifutni, azért az se semmi - ne kicsinyeljük le! Ha az iskolai fegyelmet csak ennyiben sikerülne visszaállítani viszonylag rövid időn belül, már azzal óriási lépést tettünk előre, mind a gyerekek, mind pedig az iskolai közhangulat szempontjából.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés