NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Salamon képviselőtársammal nekem is vitába kell szállnom, hiszen elfogadhatatlan az, hogy alapelveket ne lehetne egy határozati javaslatban rögzíteni, és az eseti vagy albizottságnak eleve kiadni irányelvnek, hogy milyen vonalak mentén mozogjon. Önök is pontosan ezt tették, sőt az alkotmány módosításával tették ezt, amikor már annyira korlátozták ennek a bizottságnak a körét, hogy még azt is meghatározták, hogy mennyi legyen a képviselők létszáma, tehát ennél jóval szűkebb mederbe terelték. Azt gondolom, ilyen alapelvekben mindannyian egyetérthetünk, hogy igazságos rendszert szeretnénk.

Én annyit kértem a módosító javaslatomban, és ennyit kér a Jobbik frakciója - sőt úgy látom, az ellenzék egyöntetűen -, hogy igazságos rendszert, arányos rendszert teremtsünk meg. Ennyit várunk el a bizottságtól. Hogy milyen lesz az az arányos és igazságos rendszer, hogyan lehet azt elérni, arról lehet majd szakmai vitákat folytatni, de azt mondani, hogy ennek még nincs itt az ideje, azt gondolom, hogy mellébeszélés.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu