ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most határozathozatal következik. Felhívom a képviselőtársaim figyelmét, hogy az alkotmány 71. pontjának (3) bekezdésében foglaltak alapján a törvényjavaslat és az ahhoz benyújtott módosító javaslatok elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az előterjesztők a benyújtott módosító javaslatok közül az ajánlás 13. és 27. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 2., 3. és 4. pontját támogatják.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 328 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A további benyújtott módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatásokat. Az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért az ajánlás 4. és 24. pontjairól. Az LMP frakciója szintén szavazást kért az ajánlás 24. pontjáról, de az erről történő határozathozatalt már elfogadott módosító javaslatok kizárják.
Most tehát az ajánlás 4. pontjáról kell döntenünk. Ebben Varju László, valamint Varga Zoltán és más képviselők az 5. § (2) bekezdésének módosításával a kompenzációs listán szerezhető mandátumszámokat változtatják meg. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 69 igen szavazattal, 299 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezésekmegállapításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Matolcsy György és Fónagy János urak, képviselők önálló indítványát T/35. számon, a különböző bizottságok együttes ajánlását pedig T/35/22. és 24. számon kapták önök kézhez.
Az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárását követően elhangzott, így most a határozathozatalok következnek. Felkérem Nyakó István jegyző urat, ismertesse az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés