DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Örömmel hallottam Kővári képviselőtársam szavait, és hadd mondjam el, hogy nemcsak vádaskodunk vagy esetleg erőteljesen támadunk, hanem mi megfogalmaztunk javaslatokat. Megfogalmaztunk írásban is, ezeket be is nyújtottuk, ezek egyébként - nem árulok el vele nagy titkot - a jelenlegi rendszert tartanák fenn, de szóban, gondolatébresztőként, vitaindítóként megfogalmaztam, hogy azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy akkor állapodjunk meg valahogy, akkor a 35 helyett 23 napban is meg lehet ezt állapítani, és akkor rögtön már sokkal kevesebb támadás és esetleg vád érheti a Fidesz-KDNP javaslatának megfogalmazóit.

(20.00)

Nyilván ezt élőszóban fogalmaztam meg, de örülök, ha Kővári képviselőtársam a kompromisszum és az előrehaladás útján lépett egy nagyot, és esetleg ezt megfontolásra érdemesnek tartja.

Csak azt szerettem volna tehát tisztába tenni, hogy nemcsak vádaskodunk meg csak úgy beszélünk a levegőbe, hanem konkrét ötleteink is vannak; illetve hát nem is vádaskodás volt ez ügyben. Tehát nemcsak azt tudjuk megmondani, hogy mit és hogyan nem, hanem arra is tudunk ésszerű javaslatokat előterjeszteni, hogy hogyan igen, hogyan képzeljük el.

Berényi képviselőtársamnak pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy bennünk, jobbikosokban abszolút nincsen semmi félelem, tehát mitőlünk ez éppoly távol áll, mint esetleg egyes képviselőktől a demokráciafelfogás. Másrészt pedig, mint mondtam, ez nem elsősorban a Jobbikot sújtja vagy érinti hátrányosan, hanem a Jobbiktól lényegesen kisebb pártokat. Tehát mi nem a saját magunk védelmében szólalunk fel elsősorban, hanem mások védelmében és a sokszínűség megtartásának érdekében.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu