DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm miniszter úr biztató szavait, én ezennel megelőlegezem most azt a bizalmat, amely, bízom benne, hogy nem fog elpárologni a munka elvégzésekor, de továbbra is nagyon szeretném, ha egy határidőt mindenképpen megjelölne a miniszter úr, hiszen hallottunk már a tegnapi parlamenti vitában a kormánytöbbség részéről arról, hogy a népszavazási törvénymódosításnál, mondjuk, másfél évig tartana az előkészítés a kormány részéről.
Bízom benne, hogy ez sokkal rövidebb idő lesz, és bízom abban is, hogy támogatást fog kérni és kapni a jogvédőktől, áldozatoktól ebben a munkában. Kérem, hogy használja ezt a lehetőséget. Külön felhívom a figyelmet a Civil Jogász Bizottság jelentésére, azon részére, ahol a 264. oldaltól mi számos kérdést tettünk fel az akkori rendőri vezetésnek, amelyre tisztességes válaszokat nem kaptunk, többek között, hogy hogyan lehetett, hogy nem rendszeresített fegyvereket használtak, hogyan lehet, hogy nem voltak azonosító jelvények az állományon, és sok-sok olyan kérdés, amely döntő jelentőségű.
Az áldozatok kártalanítása ügyében pedig nagyon kérem, hogy utasítsa az alárendelt rendőri szerveket, hogy mielőbb kezdjék meg a jóvátételt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha elfogadta az Országgyűlés ezt a határozatot.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés