DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! 1988-tól, az úgynevezett spontán privatizációtól kezdve a pufajkás Horn-kormány dicstelen működésének befejezéséig az állami, számunkra nemzeti vagyon jelentős része eltűnt. Pontosan 1990-ben az Állami Számvevőszék szakértői szerint nagyjából 2600 milliárd - persze akkori értéken - forintnak becsült állami vagyonnak egészen pontosan a fele 1996-ra már gyakorlatilag nem létezett. Ezért külön üdvözöljük a kormány által már meghirdetett állami vagyonleltár mielőbbi létrehozását, hogy pontosan lássuk, mi maradt még meg.
A Fidesz az 1998-as országgyűlési választásokat a privatizáció felülvizsgálatának ígéretével nyerte meg, aztán kormányra kerülve úgy döntöttek, hogy a múlt helyett foglalkozzunk a jövővel. Az idei választási kampányban már ígéret sem hangzott el a mérhetetlen károkat okozó privatizáció átvilágításáról, noha kisebb mértékben a megmaradt javak elkótyavetyélése az elmúlt évtizedben is folytatódott.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint a jó erkölcsbe ütköző módon, feltűnő értékkülönbséggel megkötött és a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó privatizációs szerződések általános felülvizsgálata nem csupán jogi, de erkölcsi kötelessége is az új kormánynak. Az ebül szerzett jószág ugyanis visszajár, mert az egész ország a vesztese annak a folyamatnak, gondolva a közszolgáltatók fillérekért történő kiárusítására, amihez grátiszként még garantált haszon megfizetését is vállalta a magyar állam, miközben a méregdrága és folyamatosan emelkedő szolgáltatási díjakat valamennyien fizetjük. Vesztesek azok a régiók, ahol a megélhetésüket biztosító mezőgazdasági és ipari üzemeket fillérekért vehették meg az új gyarmatosítók, majd azonnal vagy rövid időn belül bezárva, hiszen ők csupán piacot kívántak vásárolni a saját termékeiknek, emberek tíz- és százezrei kerültek az utcára.
A Jobbik szeretné megtudni, hogy a kormány mikor tervezi (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ezen szerződések felülvizsgálatát, milyen kormánytisztviselőt bíz meg a kérdés kezelésével, és milyen határidőt tűz ki a jogi eljárások lezárására.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés