KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Igaza van, a kormánynak mindenképpen minden parlamenti téma tárgyalásánál valamilyen szinten képviseltetnie kell magát. Most kivételes helyzet van, csak szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy az átadás-átvétel tegnap indult meg, de az átadás-átvétel kapcsán sajnos olyan gikszerek csúsztak be (Gőgös Zoltán: Konkrétumot, ha lehet!), ami miatt hiába kértük a kormány képviselőit egyelőre; a mai nap az utolsó, ahol nem tudnak itt lenni, és utána mindegyiken itt vannak.
Hogy konkrétumokra is rátérjek, hogy megnyugtassam kedves hőbörgő szocialista képviselőtársamat, például a Szociális Minisztérium nagyon korszerűen DVD-kre rögzítette az átadás-átvételi dokumentációt. Hat DVD-re rögzítette, ebből két DVD egyáltalán nem volt sem olvasható, sem megnyitható. Ez csak utána derült ki, ezért most kénytelenek tételesen... (Gőgös Zoltán: Négy megnyílt.) Négy igen, de kettő nem. Ez egyébként a szocialista teljesítményhez képest egész jó, nem vitatom. (Derültség és taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ha a szocialisták által vállalt programok ilyen százalékban teljesültek volna, biztosan nem itt állnánk, általában. Úgyhogy én is érzékelem az előrehaladást, és dicséret illeti, kétségtelen. Egyszer eljutunk oda, hogy hatból hat, például egy ilyen nem lényegtelen dolognál, mint kormányátadás-átvétel.
A másik megjegyzésem pedig szombathelyi kollégámhoz fűződne. Csak annyit szeretnék mondani, hogy egyébként... - nézzék: minden település pont olyan polgármestert meg testületet érdemel, amilyet megválaszt. Ha vannak olyan bolondok, és mondjuk, egy 30 vagy 20 fős testület 15 alpolgármestert választ - az önkormányzati szabadságba sajnos ez belefér. Lehet, hogy valakinek ez nem tetszik, de az önkormányzatok arról szólnak, hogy ön-kormányzatok. Nem önöket kormányozzák, saját magukat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezért ezt a korlátozást nem tartanám nagyon támogatandónak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés