MÁRTON ATTILA (Fidesz): Miniszter úr, köszönöm a válaszát. Úgy gondolom, nagyon fontos volt az, hogy a magyar emberek is hallják és tisztában legyenek azzal, hogy a Gyurcsány-kormány elhibázott döntése után milyen kötelezettségvállalások terhelődnek a magyar államra, és hogy hatalmas adósságot halmozott föl ez a - nyugodtan mondhatom - kalandor privatizáció. Ebből is látszik, hogy mi a következménye annak, amikor egy olyan vagyonelemet ad a magyar állam valakinek a tulajdonába, aki ebből tulajdonképpen csak ki akar venni és nem gazdálkodni akar.
Én úgy gondolom és úgy érzem - és ez biztató volt a miniszter úr szavaiból -, hogy az állam végre megpróbál rendet tenni ezen a területen. Mindenképpen ki kell vizsgálni, hogy kik a felelősök ebben az ügyben, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar nemzeti légitársaság működhessen, és nem szabad még egyszer vagyont elherdálók kezébe adni magyar állami tulajdont.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés