NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Kósa Úr! Nem gondolom, hogy az elmúlt 20 év gyakorlata az lenne, mert erre hivatkozott, hogy egyszerűen megsértődjünk, mert ön most ezt tette, akár csak tette azt minden idők legkínosabb fideszes tévéinterjúja után, amikor egyszerűen megtiltotta, hogy önt erről kérdezzék, és egy köztelevízióban egyszerűen leszerelte magáról a mikrofont, hogy akkor nem is vállalja a beszélgetést, ha merik kérdezni erről a Kubatov-botrányról. Ezt mindenki megtekintheti, ha beüti az internetes keresőkbe.

Azt gondolom, nekünk sem azért kellett idejönnünk az Országgyűlésbe, mert szeretnénk folytatni az elmúlt 20 év gyakorlatát. Mert minket nem érdekel, hogy eddig itt milyen gyakorlatot folytattak, sőt sokkal inkább más gyakorlatot szeretnénk megvalósítani, mint ami sajnos meghonosult itt, a tisztelt Házban.

Nem szeretnénk ezt gyakorlattá tenni, hogy önök most az én számításaim szerint csak 16-an vannak jelen, jóval kevesebben, mint akár önmagában a Jobbik jelen levő képviselői. Ezt a gyakorlatot semmiképp sem tartjuk elfogadhatónak, és nagyon kérem, értse meg, ha ez némi változást is jelentene a tisztelt Ház életében, az még mindig jóval kisebb változás lenne, mint amilyen gyökeres változásokat akarnak itt most 17-en, de várhatóan majd futószalagon megszavazni az egyik legkardinálisabb kérdésben, a demokrácia egyik alapját érintő kérdésben, a választási rendszer reformját illetően.

Tehát ez jóval kisebb módosítás, amit szeretnénk meghonosítani, nem szeretnénk folytatni ezt a gyakorlatot, ami itt meghonosult sajnos az Országgyűlésben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik, szórványos taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu