TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Megköszönve azt, hogy válaszolni fog az interpellációmra, azt hiszem, egyvalamiben egyetértünk, egyetlen képviselő sem ilyen lehetőségre vágyik, hogy az interpellációját megkezdje. Gondolom, elnök úr szintén egyetért ebben.

Tisztelt Miniszter Úr! Devizahitelesekről szeretném az interpellációmban kérdezni. Arról szeretném kérdezni, hogy mit tervez a kormány a devizahitelesekkel kapcsolatban. Arra szeretnék rákérdezni, hogy 900 ezer család és másfél millió ember - ennyit jelentenek ugyanis azok, akik devizában adósodtak el - vajon mire számíthat. Ezek a családok és ezek az emberek azok, akik aggódva figyelnek ilyenkor Görögország felé. Aggódva figyelnek a mediterrán világ felé, mert azt látják, hogy minden árfolyam-ingadozás bizony kockára teszi a további, átlagosan egyébként 13 évig tartó időszakot, amíg törleszteni fognak.

Tisztelt Miniszter Úr! A probléma nagy, ezzel mindannyian egyet fogunk érteni, gondolom, ön is. Az utóbbi hetekben azonban részben az ön kormányának, részben pedig az önt támogató két parlamenti pártnak a képviselői hozták elő a devizahitelek forintra konvertálhatóságának ötletét, illetve azt is jelezték, hogy bizony a devizahitelesek ügyében más segítségre is szükség van. Őket nemcsak az árfolyam-ingadozás veszélyezteti, hanem az is, hogy nem tudnak törleszteni, mert részben vagy egészben veszélybe került a munkájuk vagy a megélhetésük.

Azt azonban meg kell mondanom, hogy a sajtóhírek a tervekkel kapcsolatban kissé zavarosak voltak. Nem voltak egyértelműek, hogy mire vonatkoznak a kormány tervei, és főleg, hogy ki fog részt venni abban, hogy megtörténjen, ha megtörténik, a forintra konvertálás. Kik? Maguk a hitelesek? A költségvetés? Vagy esetleg a hitelező bankok vállalnak ebben szerepet?

Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy a nyilvánosságban megjelent tervek helyett jobb, ha a parlamentben hangzik el válasz erre. Ezért tehát tisztelettel szeretném kérdezni: mire számíthatnak azok, akik devizában adósodtak el? Mit tervez a kormány? Mikortól tervez lépéseket az ő ügyükben? Mit jelent ez a segítség? Kiken segít? Valóban arról van-e szó, hogy szeretne a kormány közreműködni a devizahitelek forintra váltásában? Ha igen, akkor ki fogja ennek viselni a terheit? Valóban a bankvilág is terhet fog-e ebben vállalni? Érinti-e a költségvetést, és vajon érinti-e mindazokat, akik devizában adósodtak el?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu