BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Lenhardt képviselő úr azt mondta, hogy választanak számvevőszéki elnököt és alelnököt. Nem, jelölnek csak. Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy a jelölőbizottság eseti bizottság, amelynek a parlament elé kell jelöltet állítania.
Megértem Kovács képviselő urat, megvallom őszintén. Empátiám van aggodalmát illetően, mert tudja, mit csinált 8 éven keresztül, sikertelen volt ebben a jelölési folyamatban. Arrogánsak voltak, és sok egyéb más antidemokratikus lépést is megtettek. Nem állt érdekükben, hogy a kormányukat ellenőrizze az Állami Számvevőszék, így tehát örültek annak, ha nem sikerült jelölni. Úgyhogy ez történt kérem, legyünk őszintén, és igazat mondjon, Kovács képviselő úr. Nyalogathatja a sebeit, hogy ezt kapta pártfeladatként, ezért nem volt elnöke az Állami Számvevőszéknek, és nem volt alelnöke. Kérem, ez az őszinte igazság. Minden más, amit mondott, mellébeszélés. Takargatni kívánja sikertelenségét, és ennek főkolomposa, bocsásson meg a megjegyzés keménységéért, de ön volt jobbára.
Az meg már csak humorba illő dolog, ha azt mondja, hogy beleszólást engedtek az ellenzéknek. Tudja, maguk még az ellenzéket is válogatták, mert az SZDSZ-t hol idesorolták, hol odasorolták. És gondolok az MDF-re is, őket sorolgatták jobbra-balra, hol megvették, hol nem, hol megegyeztek, hol összevesztek.
Száz szónak is egy vége, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, a parlamentnek van szüksége az Állami Számvevőszék elnökére és alelnökére. A parlamentnek kell gondoskodnia erről; és mi fogjuk választani őket, ez egy jelölőbizottság, eseti bizottság. Hölgyek, urak, ha nem tudunk túljutni ezen a kérdésen, akkor megint nem lesz Számvevőszék. Hát érdeke a tisztelt Háznak, a parlamentnek, hogy ne ellenőrizzék a kormány munkáját? Mit beszél, Kovács képviselő úr a kormány érdekéről? Arról van szó, hogy kell ellenőr, tehát kell elnök, kellenek alelnökök, pontosan azért, hogy átlátható legyen a Magyar Köztársaság pénzgazdálkodása, és ellenőrizve legyenek az állami pénzügyi folyamatok.
Elnök úr, köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés