BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A folyók áradása és a nagy esőzések miatt több helyen kritikus helyzet alakult ki az országban, drámai helyzet alakult ki 12 megyében, illetve 265 településen az árvíz és a belvíz miatt. A kormány több helyen a megyei védelmi bizottságok felterjesztésére veszélyhelyzetet rendelt el. Azt mondhatom, hogy a kormány és az érintett helyi, illetve megyei védelmi bizottságok között a veszélyelhárításra irányuló, szakmailag megalapozott együttműködés volt a jellemző. Ez jellemezte többek között például a Nógrád megyei Pásztó-Hasznos térségében kialakult helyzet kezelésére vonatkozó döntéssorozatot is.

A személyes tapasztalatom az, hogy az érintett szervek között, legyen szó rendőrségről, katasztrófavédelemről, honvédségről, helyi védelmi, megyei védelmi bizottságokról vagy akár az önkormányzatokról, igen jó együttműködés volt a jellemző, mindenki kivette a részét az elhárításban. A kormány az adott helyzethez igazodva gyorsan és operatívan hozta meg a döntéseit.

Fontos kitérni arra is, hogy a média, legyen az kereskedelmi vagy közszolgálati, a súlyának megfelelően kezelte, illetve kezeli a kialakult helyzetet, a tájékoztatás folyamatos. Bár több helyen elhúzódó védekezésre kell felkészülni, biztos vagyok abban, hogy az összefogással, ami most tényleg jellemzi a magyar embereket, úrrá tudunk lenni a kialakult helyzeten.

A Fidesz-frakció nevében szeretném megköszönni a védekezésben résztvevők hősies, áldozatkész helytállását. Biztosítani szeretném a katasztrófával sújtott térségben élőket, hogy a kormány minden segítséget meg fog adni a további védekezésben, a káresemények felmérésében, majdan pedig a helyreállítás során.

Köszönjük az emberek és cégek felajánlásait. Bár sok helyen a nehéz helyzettel birkóznak, de tényleg jólesik látni, hogy az összefogás példaértékű mindenhol. Sok erőt és kitartást szeretnék kívánni a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében minden érintettnek! (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

(13.20)

Forrás: parlament.hu