DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem rövid lenni, és megkímélem attól a tisztelt Házat, hogy végigmenjek mind a 17 módosító javaslaton egyenként. A Jobbik által benyújtott módosító javaslatokat gyakorlatilag annak rendje és módja szerint leszavazták, ezek közül némelyik megkapta ugyan az egyharmados szavazatarányt, az egyharmados támogatást.

Mondanám először azt, amiben egyet tudunk érteni, s amit örvendetesnek tartunk. Ez az, hogy az alpolgármesterek vonatkozásában a választás, illetőleg - idézőjelbe téve - a visszahívás rendjét a múlt heti bizottsági ülésen az általam megfogalmazottak szerint fogadta el a bizottság, a jobbikos álláspont alapján készített egy javaslatot a beterjesztők közül néhány képviselőtársam. Annyival bővítették az elképzeléseiket - és ez vonatkozik a külsős és a belső alpolgármesterekre egyaránt -, miszerint a képviselő-testület a polgármester javaslatára titkos szavazással, minősített többséggel alpolgármestert választhat. Ez tehát mind a két típusú alpolgármesterre vonatkozna, és ugyanígy a polgármester javaslatára titkos szavazással, minősített többséggel lehet - idézőjelbe téve - ettől a tisztségétől megfosztani az alpolgármestereket.

Ezzel egyet tudunk érteni, hiszen valóban áldatlannak és fenntarthatatlannak véljük azt az állapotot, hogy hosszú évek bírósági procedúrája árán lehet csak egy alpolgármestert elmozdítani. És az ellen sem lenne kifogásom, ha ez valamennyi alpolgármesterre vonatkozna, függetlenül attól, hogy a testületen belülről vagy a testületen kívülről érkezik.

Itt azonban véget is ér az a rendkívül rövid felsorolás, amiben egyet tudunk érteni, ugyanis a külsős alpolgármesterek terén semmilyen érdemi előrelépés nem történt, tehát sem hatásköri, sem jövedelmi, sem létszámkorlátra vonatkozó javaslatainkat nem fogadták el. Szerettünk volna társadalmi megbízatásos státust előirányozni, ezzel ugyanis szűk, ésszerű és takarékos keretek közé lehetett volna szorítani az alpolgármesterek javadalmazását, értve ez alatt a tiszteletdíjukat, illetve a költségtérítésüket is. Erre nem volt vevő sajnos a kormánytöbbség; illetőleg legfeljebb egy, azaz egy főig kívántuk engedélyezni - a testületek, illetve a települések nagyságrendjétől függetlenül - az alpolgármesterek számát, tehát szerettünk volna egy létszámkorlátot beépíteni. Sajnos ez is süket fülekre talált.

Tehát pontosan amiatt, hogy itt nem sikerült semmilyen határt vagy normális korlátozást meghúzni, ezért jelen állás szerint egészen biztos, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportja ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában nem fogja tudni támogatni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu