DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): A pozitív jó szándékot és a tettrekészséget értékelem is, és előre köszönöm. Ugyanakkor kissé furcsának tartom azt, hogy megszületett egy kormánydöntés, ami már a Magyar Közlönyben is megjelent, és ennek az ilyetén való felülvizsgálata még akkor is furcsa számomra, ha én nem vagyok jogász szakember.

Mindenesetre azt kérem, hogy ezt a fajta döntést sokszorosan most már nem nagyon kellene felülvizsgálni, mert akkor ez az üzem kétségtelenül be fog dőlni. És akkor azt kell mondjam, hogy minden szinten most már én is - itt egy kicsit erre az oldalra nézek - elkezdem keresgélni a felelősöket, hogy ki a felelős azért, kérem, tisztelettel, hogy több mint egy százmilliós rendelésállomány elvész. Ki a felelős azért, hogy 350 család hónapokon keresztül alig kap valami fizetést, és elárverezik az ingóságukat? Ki a felelős azért, hogy Kiskunfélegyháza városa egy igen jelentős iparűzésiadó-bevételtől elesik? Hát, akkor keressük már meg a felelőst, ha ennyi tehetetlenség összegződik ennyi idő alatt! Én ebben leszek partner. Ha önök tudnak segíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor azt - még egyszer hangsúlyozom - nagyon szépen megköszönöm.

Forrás: parlament.hu