DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Olyan sok kérdést tett fel, hogy félek, a rendelkezésemre álló két perc nem lesz elég, hogy kimerítő választ adjak, úgyhogy előre is mentegetőzöm, és javaslom, hogy folytassuk a párbeszédet, ha nem érek a dolog végére.

Az alulfinanszírozottságra reagálnék. Igen, nyolc éven keresztül több milliárd forintot kivontak az oktatásból. Ez a kormány pár napja alakult meg, magam a múlt héten tettem le az esküt. Nyilvánvalóan a rendelkezésre álló idő még arra sem volt elég, hogy pontosan átnézzük a kasszát.

(15.40)

Azt is tudja ön is, hogy az ország gazdasági állapota most meglehetősen mélyponton van, ezért nem várható tőlünk, hogy rövid idő alatt helyrehozzuk nyolc évnek a kártételét. Minden szándékunk és törekvésünk az, hogy az oktatást jobban finanszírozottá tegyük, hiszen az oktatás sorskérdés.

Hogy nem egyeztettünk a megfelelő szereplőkkel, erre megint az a válasz, hogy nem volt még miről, és nem volt rá idő. Amennyiben ismeri ön a programunkat, amely publikus, abban egyértelműen deklaráltuk és ez a határozott szándékunk, hogy minden szereplővel egyeztetni fogunk, és csak olyan fontos döntéseket hozunk, amelyek bírják a pedagógustársadalom és a szakma többségének a támogatását. Tehát erre joggal számíthat.

Ami a vásárhelyi modellt illeti, valóban, vizsgáljuk, hogyan lehet a modellt a kormányzati politikában és az egész országos politikában bevezetni. Nyilván ön is tudja, hogy igen sok időt vett igénybe az előkészítése, több mint két vagy három évig tartott, amíg egy városon belül minden érintett szereplőt megnyugtatóan meg tudtak keresni. És bizony, Hódmezővásárhely igen jelentős forrásokat tudott áldozni arra, hogy az az integrációs modell ott megvalósuljon. Én magam is ismerem, jónak tartom, de hozzáteszem, hogy az integráció felé vezető út többféle is lehet, ezeket ki fogjuk próbálni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu