DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Valóban így van. Amire rákérdezett, valóban az Európai Unió irányelveinek megfelelően a 2010-es évben 25 százalékos áfa terheli még a Gripen-törlesztést. Tehát ez a többletköltség nem szerepel egyébként a védelmi költségvetésben. A jelenlegi kormánynak kell megoldania valahogyan. Tehát felelőtlen gazdálkodás történt az elmúlt kormányzatnak köszönhetően.

A másik pedig valóban így van, a repülés biztonságát veszélyezteti az, ha a pilótáink nem tudnak kellő óraszámban repülni. Jelen pillanatban körülbelül mintegy 40 órát tudnak repülni, 160-at, tehát a négyszeresét kellene. Meg fogjuk vizsgálni annak az anyagi lehetőségeit, hogy a pilótáink biztonsága érdekében meg az ország biztonsága érdekében is változzon a helyzet. Nyilván ennek költségvetési vonzatai vannak. Megvizsgáljuk a helyzetet, és bízom benne, hogy sikerül megnyugtató megoldást találni.

Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu