DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm szépen Csampa Zsolt képviselő úrnak a hozzászólását és a kérdését is. Szeretném nyomatékosítani, hogy az új honvédelmi vezetés eltökélt szándéka, hogy nem hagyja cserben a katonáinkat, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a katonák életminősége, életkörülménye és életesélye javuljon az elkövetkező időszakban.
A nemzetközi szerepvállalásaink vonatkozásában pedig szeretném elmondani, hogy az előző kormány szemléletmódjával, helytelen szemléletmódjával szakítva nem mennyiségi felajánlásokra törekszünk a jövőben, nem az élőerő felajánlására törekszünk elsősorban a jövőben, hanem a minőségi szerepvállalásra törekszünk a különböző nemzetközi feladataink ellátása során. Ezt mind a technikai szempontokat figyelembe véve tesszük, mind pedig a katonák tevékenységét illetően. Erre helyezzük a hangsúlyt az elkövetkező időszakban. Én bízom benne, hogy Magyarország nemzetközi megbecsülése mind a NATO-ban, mind a világban ezen keresztül jelentős mértékben növekedni fog.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés