DR. SZILI KATALIN (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Többféle indokolást hallottunk ma már az előttünk fekvő két törvényjavaslat benyújtásának indokaként, nevezetesen a T/189. és a T/190. javaslatról, amelyek egyrészt az alkotmány 32/A. § (4) bekezdését, másrészt az Alkotmánybíróságról szóló törvény 6. §-át hivatottak módosítani.
Eddig a szabályozás, tisztelt képviselőtársaim, úgy szólt, hogy az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai által jelölt képviselőkből álló jelölőbizottság tesz javaslatot. Tehát minden frakcióból egy képviselőt jelölnek ebbe a bizottságba, amely az alkotmánybírákat jelöli.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt kormányzó párti Képviselőtársaim! Önök hoznak ide egy javaslatot, ami ezt módosítja, egyetlenegy tekintetben, mégpedig úgy szól, hogy a képviselők köréből 8 tagú jelölőbizottságot hoz létre az Országgyűlés, és ez tesz javaslatot az Alkotmánybíróság tagjaira.
(19.50)
Képviselőtársaim úgy fogalmaztak, hogy a testület működőképességének a biztosítását hivatott ez szolgálni. Kérdezem önöket, hogy mi a különbség a kettő között. Ha van különbség, akkor azt jó lenne ebből látni, mert akkor valóban tartalmazhatná azt a megoldást is, hogy ha öt frakció ül a parlamentben, akkor az azt jelenti, hogy az öt frakció öt képviselőt jelöl ebbe a jelölőbizottságba, ehhez képest most nyolc lesz. Nincs megoldás arra vonatkozóan, hogy ez a nyolc képviselő hogy kerül ebbe a bizottságba. Paritásos alapon? Vagy hogyan történik? Melyik frakció mennyit ad? Hogyan történik ennek a bizottságnak a felállítása?
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra, amit önök indokként megfogalmaztak, ez a megoldás sajnos nem jelent gyógyírt. Egyetértek azzal, amit az indokolásban írtak, ami az Alkotmánybíróság önállóságának, függetlenségének, működőképességének a mindenkori biztosítását teszi szükségessé. Ebben önöknek tökéletesen igazuk van. Ebbe beletartozik az is, hogy a működőképességben mindig meglegyen az a kilenc számú alkotmánybíró, aki az eljárásra hivatott, ezt mindannyian tudjuk, ami a működőképességet feltételezi. De kérdezem önöket, ez mennyiben tartalmaz erre megoldást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a két törvénnyel kapcsolatosan nekem összesen négy problémám van: az egyik az, ami benne van, a másik az, ami nincs benne, a harmadik az, aminek benne kellene lenni, a negyedik az, aminek nem kellene benne lenni.
Volt egy húszéves gyakorlat eddig. Lehet, hogy rossz ez a gyakorlat, sokszor mi magunk is bíráltuk, akik ebben a jelölőbizottságban ültünk akár elnökként, akár tagokként, hiszen valóban sokszor a politikai megfontolások domináltak, amelyek időnként, s hozzáteszem, nemcsak a mindenkori kormányzó pártok, hanem a mindenkori ellenzék részéről is úgymond gátját képezhették annak, hogy egy-egy alkotmánybíró jelölésére vagy adott esetben megválasztására sor került-e. Sokszor addig sem jutottunk el, hogy a jelölés megtörténjen, és hangsúlyozom, nem a személyi kvalitások és nem azok a megfontolások voltak a gátjai, amelyek a képviselői akaratot jelentették, hanem a politikai megfontolások. Sokszor volt olyan, hogy az dominált, kinek a jelöltje. Sokszor volt olyan is, amikor már konszenzus közeli állapotban voltunk, csak valamelyik politikai erőnek vagy érdeke nem volt, vagy pedig úgy gondolta, hogy a jelölt nem megfelelő számára, ezért sokszor az volt a gyakorlat, hogy nem konszenzusos jelöltet találtak, hanem valamelyik oldal elfogadta a másik oldal jelöltjét, és így a megválasztására sor került. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Kérdezem, hogy ez a megoldás alkalmas-e arra, hogy ezeket a politikai megfontolásokat háttérbe szorítsa.
Szóltam arról is, hogy probléma az is, ami nincs benne, illetőleg aminek benne kellene mellette lenni. Tisztelt Képviselőtársaim! Hol a megoldás arra, hogy hogyan kerül sor ennek a nyolc képviselőnek a kiválasztására? Kik lesznek? Mi a jelölési metódus? Hiszen számtalanszor felmerült az elmúlt esztendők során az is, hogy legyen valamilyen más jelölési eljárási rendszer kezdete, például szakmai fórumok tegyenek javaslatot alkotmánybírákra. Merítsünk szélesebb körből, a bírák köréből. S nyilvánvalóan jó lenne tudni, hogy milyen eljárásban történik a jelölési eljárás. Ez nem ad erre megoldást, hiszen ma csak annyit tudunk, hogy az eddigi, egyébként frakciók által adott egy-egy képviselőn túl nem azt mondjuk, hogy frakciónként egy, hanem azt, hogy nyolc. Még rosszabb a helyzet, hiszen nem tudjuk, hogy honnan lesz az a nyolc képviselő. Milyen alapon történik ennek a nyolc képviselőnek a kiválasztása?
Képviselőtársaim, végül hadd szóljak még arról, ami benne van, de nem kellene benne lennie ebben a törvényben. Hát az, amiről önök már az előző napirend keretében elég hosszasan szóltak. Nem elegáns! Én azt senkiről nem tételezem fel, hogy ennek a törvénynek a megalkotására, illetőleg ennek a két törvénynek - részben az alaptörvényünknek, részben az alkotmánybíróságokról szóló törvénynek - a módosítására azért került sor, mert a Ház asztalára került az az országgyűlési határozati javaslat, amely egy bizottságot hoz létre az alkotmány koncepciójának a kidolgozására, és önök most szembesültek azzal, hogy van itt egy négyharmados szabály. Én ilyet fel sem tételezek. S hogy ezért került bele ebbe a törvénybe lopakodó módon a 2. § (2) bekezdése, ami az önök által már hosszasan vitatott négyharmados szabály... (Dr. Apáti István: Négyötödös!) Bocsánat, kíváncsi voltam, hogy figyelnek-e. Köszönöm szépen, négyötödös. Majd beszélek a háromharmadról is. Tehát a négyötödös szabály kérdésköreit jelenti, hiszen a T/189. számú előterjesztés 2. § (2) bekezdése úgy szól, hogy hatályát veszti az alkotmány 24. § (5) bekezdése. Erről már elég hosszan folytattak itt vitát. Én ezt nem tartom elegánsnak, képviselőtársaim. S mondom, fel sem tételezem, hogy ennek a törvénynek a megalkotására azért került sor, hogy ennek a négyötödös szabálynak a törlése megtörténhessen.
Sajátságos megoldás, meg kell hogy mondjam, hiszen önök itt már hosszasan vitatkoztak arról, hogy ez 1995-ben került be a törvénybe, mellette volt egy suicid clausula is, ami arra hivatott, hogy majd a ciklus végén ezt törölje, ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy bizonyos jogelvek érvényesülése miatt erre nem került sor. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha önök elismerik azt, hogy ez egyébként benne van, tehát van ilyen négyötödös szabály, akkor én azt gondolom, hogy ha valóban komolyan vesszük az alkotmányozást - ami nem kétharmad, hanem háromharmad érdekét szolgálja -, akkor elegánsabb lenne, ha ez a négyötödös szabály valóban benne maradna a törvényben. Ha önök fennen hangoztatják azt - amiről én azt gondolom, hogy szüksége is van rá a társadalomnak, mégpedig arra -, hogy valóban a nemzeti együttműködés rendszere alakuljon ki, akkor egy kétharmados többség elegánsan megteheti, hogy azt mondja, igen, ha valóban együtt akar működni, s ezt az együttműködést és párbeszédet valóságossá akarja tenni, akkor ez a négyötödös szabály működjön.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem azzal van a baj, ami ennek a jogtechnikai megoldását jelenti - ez rém egyszerű, kétharmaddal bárki bármikor megteheti -, hanem az emögötti tartalommal. Azzal, hogy ebben a két törvényben történt ez megfogalmazásra, most került be. Hangsúlyozom még egyszer, semmi hátsó szándékot nem tételezek fel önökről, viszont úgy gondolom, hogy amit a törvény önmagában hivatott célozni, ha valóban az volt az önök valódi szándéka, hogy az alkotmánybírákat jelölő bizottságokat olyan módon újítsák meg, hogy az betöltse azt a feladatot, amit önök állítólag az indokolásban szándékoztak - a működőképességet és sorolhatnám tovább -, akkor én azt gondolom, hogy arra viszont ez egy alkalmatlan eszköz. Csak annyit tudunk, hogy eddig a frakciók egy-egy tagot delegáltak, most viszont nyolc főt. Most rosszabb a helyzet, mert nem tudjuk, hogyan kerül kiválasztásra a nyolc fő, hogyan folytatja le, milyen körből merít, milyen politikai egyeztetési mechanizmusok történnek.
Így azt gondolom, hogy emellett valóban kellene egy olyan országgyűlési határozati javaslatnak is a Ház elé kerülnie, ami megoldja azt a kérdést, hogy mi a metódusa a jelölési rendszernek, kik tehetnek javaslatot ennek a jelölőbizottságnak, akar-e szakmai testületekkel ez a grémium párbeszédet folytatni a jelölésben, és hogy történik önmagában a jelölési procedúra, hiszen az elmúlt esztendőkben a mindenkori házelnöknek volt a feladata, hogy ezt a bizottságot működtesse.
(20.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem kormányzópárti képviselőtársaimat, hogy segítsék számunkra azt, hogy támogatni tudjuk ezt a törvényt. Higgyék el, minden egyes jobbító szándékot támogatni lehet, de akkor látnunk kellene azt, hogy mit szeretnének, hogyan szeretnék megtenni. Alkalmas eszközt kell hozzá teremtenünk, és hangsúlyozom még egyszer: nem elegáns, ha ezen látszat örve alatt egy négyötödös szabályt szüntetnek meg akkor, amikor a nemzeti együttműködés rendszeréről szólnak, és valóban ennek a nemzetnek kívánnak egy új alkotmányt adni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés