BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Valóban, azért nem rendes hozzászólásra jelentkeztem, mert két perc bőven elég arra, amit el akarok mondani.
Az Európai Parlamentben is lezajlott a Nabucco-vezeték vitája, ahol a többség támogatta. Barroso elnök erőteljes érveket hozott fel, miután elmondta, hogy ez az a projekt, amely Törökországot tudja összebetonozni az Európai Unióval, amikor aláírta Ankarában ennek a projektnek a szerződését. Az meglehetősen kétséges, hogy erre az összebetonozásra milyen mértékben van szükség.
Egy volt világos, hogy akik a konzorciumban részt vesznek, akik ezt megépítik, azok kizárólag a rendszert építik meg. Azt senki nem garantálja, hogy ebbe milyen módon kerül be forrás, és Putyin elnök a következőket mondta el: mindenki annyi rozsdás vascsövet fektet be a földbe, amennyit csak akar, csak tudjon bele gázt tölteni; és sajnos tett is annak érdekében, hogy azokat a potenciális gázmezőket, amelyekkel meg lehetne ezt tölteni, felvásárolta. Tehát a diverzifikációra szükség van, csak pontosan ebben az esetben ezt látjuk teljesen bizonytalannak, hogy az építtetőkön kívül, akiknek ez hasznot hoz, vajon valóban a földgázellátást is tudja segíteni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés