BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mélységes megdöbbenéssel hallottam szocialista képviselőtársam felszólalását ebben az ügyben, hogy ő a közpénzekért aggódik, és úgy gondolja, hogy meg kellene ezt még fontolni, és még jobbat kellene csinálni, mert ők nem tudtak ennél jobbat. Ugyanis pont abban a kormányzati időszakban keletkezett ez a korlátozás, amikor ők voltak kormányon, és pont abban az időszakban volt az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány ügye, ahol véletlenül éppen titkosszolgálati szervvel összefüggő alapítvány 1,2 milliárdos áfacsalást követett el. (Kovács Tibor közbeszól. - Göndör István: Ezt akarjuk megszüntetni! - Szórványos derültség az MSZP padsoraiban.)
De ezen nem kéne nevetni, képviselő urak! Nem így kellett volna a problémát rendezni! Nem kellett volna a becsületes adózókat olyan helyzetbe hozni, amilyenbe önök hozták, hogy azok, akik ténylegesen közhasznú célra szerettek volna rászorulóknak adományokat eljuttatni, azok kényszerültek csalásra úgy, hogy leselejtezzék azokat az árukat, és úgy juttassák el a rászorulóknak, ahelyett, hogy az állam támogatta volna őket ebben a helyzetben, közben pedig az önökhöz közel álló kormányzati szervek csaltak. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy önöknek egy ilyen helyzetben inkább csendben kellene maradni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, a Fidesz és a KDNP padsoraiban. - Szászfalvi László: Így van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés