DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdeklődve hallgattam Gyöngyösi képviselőtársam expozéját. Szinte már-már a Gazprom fogadatlan prókátoraként tűnt föl, hiszen itt a Déli Áramlat elsőbbségét kezdte feszegetni, de azt hiszem, hogy ennek az anyagnak mégsem ez a csúcspontja. Itt nem alapvetően egy Nabucco vagy Déli Áramlat közötti vitáról kellene beszélnünk, hanem arról, amit a jobbikos képviselőtársaim nem igazán éltek meg, amikor az elmúlt esztendőkben többször voltunk nagyon komoly energetikai csapdahelyzetben, amikor az egyirányú gázszállításokban fennakadások történtek. Talán nem kell senkinek sem felidézni azt az eseményt, amikor például Magyarország tudta kisegíteni Szerbiát gázzal.
Nos, úgy vélem, hogy ez a törvényjavaslat és az ebben szereplő megállapodás kifejezetten hasznos, és egy elemét képezi majd a későbbiekben - remélem - megvalósuló NETS-programnak, ami egyfajta körgyűrűt fog kiépíteni hazánk részvételével, hogy Közép-Kelet-Európa gázellátása minden irányban biztosított legyen oda-vissza, tehát kelet-nyugati, észak-déli irányában. Ezért fontos ez a kérdés, és nem helyezném ezt a kérdést a megépülendő Déli Áramlat vagy a Nabucco-vezeték vitája elé.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés