DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Orbán-kormány programjában a következő olvasható: "Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás és elhivatottság érvényre juttatásának, és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját, csak így teremthető meg az erős és hatékony állam."
Tisztelt Miniszter Úr! A közigazgatási kar ma Magyarországon felkészülten, elkötelezetten dolgozik úgy a minisztériumokban, mind az államigazgatási hivatalokban és az önkormányzati hivatalokban egyaránt. A köztisztviselők fokozott munkajogi védelméhez fokozott kötelezettségek tartoznak, kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni, utasításnak alávetni magukat, túlmunkát végezni, és egyéb kötelezettségeik is vannak. Ezért a többletkötelezettségért cserébe állt fenn a többletvédettség is, és erre az Országgyűlés vitájában a Magyar Szocialista Párt képviselői rámutattak.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, engedje meg, hogy az írásban benyújtott interpellációtól egy egészen kicsit eltérjek, hiszen ma olyan dolog történt, amelyről nem lehet nem beszélni: ezt a törvényt, amit önök hihetetlen gyorsasággal és erővel nyomtak át az Országgyűlésen, a Magyar Köztársaság elnöke visszaküldte az Országgyűlésnek. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
A Magyar Köztársaság elnöke azért küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra, mert olyan érveket, olyan indokokat és olyan problémákat látott, amelyeket egyébként mi az országgyűlési vitában elmondtunk. Elnök úr azt írja: "Az indokolás nélküli elbocsátás veszélyezteti a közigazgatás semleges és szakmai szempontokat szem előtt tartó működését, hiszen akár a felettese utasítását szakmai megfontolások alapján vitató kormánytisztviselő is bármikor tarthat jogviszonyának megszüntetésétől." Vagyis azzal, hogy önök indokolás nélkül, kéthavi felmondással, felmentéssel bárkit kirúghatnak, a köztisztviselők közül bárkit az utcára tehetnek, olyan politikai nyomás alatt tartják a köztisztviselőket, amely meggyőződésünk szerint megengedhetetlen.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Kérdezem tehát miniszter úrtól, milyen megfontolás húzódik meg amögött, hogy a jogszabály a munka törvénykönyve rendelkezéseinél is kedvezőtlenebb helyzetet teremt egyes szabályozásokban, ellentétesen a közszolgálatra vonatkozó jogi szabályozás mindenkori alapvető céljaival.
Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiból. - Szórványos taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés