GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik frakciója ugyancsak üdvözli ezt a törvényjavaslatot, amely az adományok áfamentesítését irányozza elő. Kár, hogy az árvíznek kellett ahhoz bekövetkeznie, hogy rámutassunk ennek a rendelkezésnek az abszurditására. Az adományok a hiányos állami támogatást és segítségnyújtást hivatottak kipótolni, és nem méltányos, hogyha az állam az adórendszeren keresztül bünteti azokat, akik terhet vesznek vagy vennének le a válláról.
Ezzel a törvénymódosítással visszatérünk a régi áfatörvényben lévő szabályozásra, ehhez térünk vissza, és ugyancsak visszaáll a rend a társasági adózás és az áfa között, hiszen a társasági adózás adóalap-csökkentő tételként ismeri el a közcélú adományokat.
Az áfatörvény, mint tudjuk, gazdasági tevékenységek, hozzáadott értékek esetén értelmezhető, csak ilyen esetben szoktak áfáról beszélni, ellenérték fejében történő termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás esetében, ahol a haszonszerzés a cél.
A Jobbik-frakció így teljes egészében támogatja ezt a javaslatot, és szeretnénk, hogyha az áfatörvény vonatkozásában a kormány továbbmenne, és élne azzal az áfadirektívában megengedett lehetőséggel, miszerint széles körű, nemzetstratégiai fontosságú termékekre, illetve szolgáltatásnyújtásokra alacsonyabb, kedvezményes kulcsot lehetne kivetni.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés