ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/19. számú országgyűlési határozati javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 367 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. A számvevőszéki és költségvetési bizottság önálló indítványát H/188. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/188/3. és 8. számon kapták kézhez.
Az előterjesztő bizottság alelnöke a részletes vita lezárását követően már válaszolt az elhangzottakra. Most a határozathozatalok következnek. A benyújtott módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, az előterjesztő nem támogatja, de a frakciók minden javaslatról szavazást kértek.
Az ajánlás 1., valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjaiban szereplő indítványok alternatív javaslatot tartalmaznak a jelöléshez szükséges szavazati arányokra.
Először a kiegészítő ajánlás 1. pontjában Göndör István és Kovács Tibor javaslatáról döntünk. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 67 igen szavazattal, 257 nem ellenében, 45 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Most a kiegészítő ajánlás 3. pontjában Veres János, Lenhardt Balázs és mások indítványáról döntünk. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 112 igen szavazattal, 260 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Most az ajánlás 1. pontját teszem fel szavazásra Göndör István és mások indítványa szerint. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 64 igen szavazattal, 262 nem ellenében, 46 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Göndör István és Kovács Tibor indítványa következik. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 67 igen szavazattal, 305 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Elfogadott módosító javaslat hiányában a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján most a zárószavazásra is sor kerülhet. Ennek során a határozati javaslat eredeti szövegéről döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/188. számú határozati javaslatot annak eredeti szövege szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 260 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.
(17.30)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Mátrai Márta, Fidesz, képviselő önálló indítványát T/189. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/189/2. számon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárását követően már elhangzott.
Most a határozathozatalok következnek. A benyújtott módosító javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást. Az előterjesztő nem támogatja, de a Jobbik frakciója szavazást kért róla.
Az ajánlás 1. pontjában Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd a 2. § (2) bekezdésének elhagyását javasolják. Az alaprendelkezés szerint hatályát veszti az alkotmány 24. § (5) bekezdése. Arra figyelemmel, hogy az indítvány elhagyásra irányul, a törvényjavaslat elfogadásához az egyszerű többség is elegendő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 107 igen szavazattal, 265 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot nem fogadta el, most a zárószavazás következik. Ennek során a törvényjavaslat eredeti szövegéről döntünk.
A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. Navracsis Tibor miniszter úrnak adok szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés