KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elénk került javaslat azt sugallja tulajdonképpen a társadalomnak, hogy a Fidesznek van egy jobb árszabályozási koncepciója. Legyen így, bízunk benne, hogy ez valóban egyébként így van, hogy van egy jobb elképzelésük az árszabályozásra, és nem arról szól a történet, hogy az önkormányzati választások előtt azt kívánják sugallni a fogyasztóknak, hogy itt Magyarországon mostantól kezdve a Fidesz-kormány megakadályoz mindenféle áremelkedést.

Úgy gondolom, nem kellene félrevezetni a fogyasztókat több tételben is. Rogán képviselő úr állításai tételesen nem igazak. A legkisebb költség elvére épült most is a szabályozás. Azt kell mondjam, hogy a versenypiacon most is 15-20 százalékkal olcsóbbak a gázárak, mint az egyetemes szolgáltatók piacán. Tehát azt az állítását, hogy megbukott ez a szabályozás, már csak ez a tétel sem igazolja. Nyilvánvalóan lehet javítani a szabályozáson.

Ennek a szabályozásnak van egy súlyosabb problémája, mégpedig az, hogy a távhőszolgáltatókat, a távhőtermelőket, a távhőt igénybe vevőket semmilyen módon nem védi meg ez a javaslat. A távhőtermelők 95 százaléka most is a szabadpiacról szerzi be a gázt, ezáltal az a tétel, ami benne van, hogy az egyetemes szolgáltatás keretébe visszatérhetnek - hát majd bolondok lennének visszatérni, ha 20-25 százalékkal drágábban vehetik meg egyébként az árát.

Egyébként pedig nyomás van a távhőtermelőkön az áremelésre a távhőszolgáltatásban, mert egyrészt a forint árfolyama a dollárhoz képest úgy alakult, ahogy alakult, ez áremelési igényt jelent, illetve a világgazdaságban az energiaárak jelentősen emelkedtek, tehát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) sajnálatos módon, bár a javaslat azt sugallja, mintha megvédené a fogyasztókat, de van 800-900 ezer olyan távfűtött lakás, amelyet ez a javaslat (Az elnök ismét csenget.) semmilyen értelemben nem véd meg. Ők ki lesznek szolgáltatva az energiaár emelésének, ezért vannak fenntartásaink a javaslattal kapcsolatban.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu