PÖRZSE SÁNDOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! L. Simon László hozzászólására szeretnék reagálni. Egyrészt Novák képviselőtársam nevében szeretném mondani - bár ő erre nem kért meg -, hogy valóban szerencsétlenül fogalmazott, de azért az a hisztéria, amit önök ebből szándékosan keltettek, Menczer képviselő asszony oda-vissza rohangált ki-be a teremből meg vissza, nem hiszem, hogy ez a valós súlya ennek, ami ekörül zajlik, egyrészt.

Másrészt nem azért hagytuk el a termet, mert nem volt elég háromnegyed óra átérni a Házba, hanem azért, mert mi azt gondoltuk, hogy tárgysorozatba sem kéne venni jelen helyzetben ezt a törvénycsomagot. Ha gondolja, nézzen utána a jegyzőkönyvben, mert elmondtuk többször, úgyhogy csak szeretném képviselőtársamat megvédeni abban a tekintetben, hogy még mielőtt még egyszer csirkebuli indul annak tekintetében, hogy holnaptól a média ezzel legyen tele, hogy a Jobbik már megint micsoda kijelentéseket tett... Nem is erről volt szó, kedves képviselőtársam, nem erről volt szó most!

Most kicsit úgy éreztem magam, mint a napköziben, ahol a jóllakott napközis jelentkezik, hogy azért ő még elmondja az óvónéninek azt, hogy bezzeg a Novák Elődke mit mondott akkor, amikor ő nem hallotta.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu