PŐSZE LAJOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy módosítás kapcsán kértem szót, és nagyon röviden szeretném a módosítást ismertetni. A módosítás indoka, célja az, hogy a szociális tömbtarifarendszer valamilyen módon visszakerüljön. Ezzel a fogalommal és a mögöttes tartalommal barátkozzunk meg a jövőben is, mert olyan időket élünk, és a társadalom anyagi helyzete olyan.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ez szó szerint azt jelentené a módosító javaslatban, hogy a 10. §-nál a 143. § (1) bekezdése három szóval bővülne: "fogyasztási tömbök szerinti". Tehát ez a három szó kerülne be az "árszabások alkalmazásával" fogalom elé. Ha ezzel a három szóval, hogy fogyasztási tömbök szerinti árszabások, így fogadnánk el ezt a törvényt, akkor nyitva hagynánk a kaput, a lehetőséget arra, hogy visszatérjünk, értelmezzük ezt akár majd a miniszteri rendeletben vagy a végrehajtás során. Hiszen a törvény már tett erre célzást.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés