DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Üdvözlöm azt a hangnemet, amit képviselő úr most megütött. S hogy ne maradjanak kétségei: egy kormánytöbbséget képviselő képviselőcsoport és frakció rendelkezésére áll a teljes apparátus, de az a becslés, amelyet ön különösebb háttérszámítás nélkül végzett, nagyságrendileg pontos, ilyen összegekben kell gondolkodni.
A másik megjegyzése miatt szólok igazán, mert bár a honlapon közzétettük és az átadás-átvételnél számszerűsítettük, azért nagyon szeretném, ha világos lenne: a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény rendelkezik arról, hogy annak meghatározott százaléka alkotja az úgynevezett miniszteri keretet. Ez a miniszteri keret a kultúráért felelős miniszter rendelkezésére áll, és a Nemzeti Kulturális Alap 2002-ig 50 százaléka volt a miniszteri keret, mi ezt módosítottuk, és 25 százalékban határoztuk meg. 2002-ben, amikor az önök előző kormánya átadta a kormányzást, a miniszteri keretben a kormány az átadás-átvételkor 80, azaz nyolcvan millió forintot hagytak. Ezzel a 80 millió forinttal lehetett az akkori miniszternek gazdálkodnia a 2002-es évre; kérem nézzenek utána az akkori számításoknak és sajtóhíreknek. Amikor én átadtam a tárcát, akkor a tárca költségvetésében, illetve a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretében 766 millió forint volt, ennyivel adtuk át. Ez a honlapon megtekinthető, a számok pedig nyilvánosak. Ennyit az összehasonlításról.
A továbbiakban is fenntartom, fenntartjuk, hogy az indítványozó képviselő úr véleményével, illetve az indítvány irányával, amit képvisel, nem fogunk szembemenni. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés