ELNÖK: Akkor most az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, ezért a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a napirend elfogadásánál az Országgyűlés úgy döntött, hogy a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosítását indítványozó előterjesztés ne szerepeljen a mai ülés napirendjén, ezért lépünk tovább.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a múlt héten a házbizottsági ülésen a frakciók nehezményezték, hogy több esetben előfordult, hogy a részletes viták során nem érvényesültek az idevonatkozó házszabályi rendelkezések, magyarán, a részletes vita alkalmával a Ház megismételte sokszor az általános vita részét. Éppen ezért az a kérésem, hogy a részletes viták egyes szakaszainál a képviselőtársaink jelezzék azt, hogy melyik módosító javaslatról kívánják ismertetni álláspontjukat, hogy a Házszabály idevonatkozó rendelkezéseit és a Ház működését, a napi munkáját segítendő eszerint tudjunk továbbhaladni a részletes vita tárgyalásánál. Megköszönöm előre is az együttműködésüket.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselők önálló indítványát T/359. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/359/9. számon megkapták és megismerhették.
Indítványozom, hogy a részletes vitát paragrafusonként két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Az első vitaszakaszban az 1. §-hoz érkezett javaslatok tárgyalására kerül sor az 1-7. pontok szerint, a második vitaszakaszban pedig az ajánlás 8. pontjának megtárgyalására kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Látható többség a patkó minden oldaláról. Köszönöm szépen. Az Országgyűlés az indítványt elfogadta.
Megnyitom tehát a részletes vita első szakaszát, az ajánlás 1-7. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Előzetesen írásban nem jelezték számomra. Normál szót kért Schiffer András frakcióvezető úr, az LMP részéről.
(14.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés