NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem érzem megint, hogy következetes lenne az MSZP képviselőjének... Most már elhagyta a termet, egymagában üldögél itt Hiller István. (Közbeszólás: Itt van.) Sajnálom, hogy nem tudom neki elmondani.

De mégis, a kettős mérce talán azért az egész Országgyűlésre, a közfelfogásra jellemző. Mi ezt szeretnénk megváltoztatni. Hiszen ha mi a magyarságért kiállunk, rendszeresen rasszistának neveznek minket. Ha cigánybűnözést emlegetünk, szintén rendszeresen rasszistának neveznek minket. Akkor ne mondják azt, hogy ha a cigányságot, önmagában csak azért, mert cigány, nem azért, mert ő valamiben esetleg különb, egy konkrét színház, és az megérdemelne többlettámogatást, csak azért, mert ők cigányok, ezért ők többlettámogatásra jogosultak - ez mi, ha nem rasszizmus, főleg az önök jogértelmezése és szóhasználata szerint?

Végül fölhívnám még egyszer a figyelmet, hogy az indokolás semmilyen magyarázatot nem ad arra, hogy miért kell hogy kapjanak többlettámogatást, egyedül annyit mond, hogy több ellátás és szolgáltatás, például közoktatási támogatások tekintetében már élvezhetnek a kisebbségek hasonló megkülönböztetést. Tehát annyit mond, hogy már ez gyakorlat más területeken, hát csináljuk meg itt is.

Én azt javaslom, hogy mielőtt ezt a sodródást elfogadjuk indokolásnak, üljünk le, és gondoljuk végig, hogy ez az egész rendszer jó-e. Én azt mondom, hogy inkább a többit is meg kell változtatni, nem pedig azoknak a logikája alapján itt folytatni ezt a fajta rasszista gyakorlatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(17.20)

Forrás: parlament.hu