OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm. Én azt gondolom, lehet, hogy hasonlítok Magyar Bálintra (Derültség.), de nem biztos, úgyhogy olyan jó lenne, ha nem kezdenénk el így egymást ilyen dolgokkal illetni. Azt gondolom, lehet, hogy esélyem lett volna akár akkor is itt ülni, nem ültem itt, most ülök itt, és most mondok dolgokat, ami nemcsak az én véleményem, hanem az én pártom véleménye, és ha én tiszteletben tartom az önök pártjának a kezdeményezéseit, akkor azt szeretném elvárni - és ezt utoljára szeretném elmondani -, hogyha nem hasonlítgatnának engem és az LMP-t más pártokhoz, hanem elfogadnák azt, hogy ez az LMP gondolatvilága, és mondjuk, a mellékes dolgokat megtartanák saját maguknak.

Valóban igaza van abban, hogy nem mondtam megoldási javaslatot. Azért nem mondtam megoldási javaslatot, mert hogyha egy ilyen horderejű dologról van szó, amit, azt gondolom, én jól előrevetítettem, és ugye, azt mondjuk, önök felhatalmazást kaptak a néptől arra, hogy most mindent megjavítsanak, és gyakorolják a hatalmat a legjobb felelősségük szerint, akkor mondják meg, ezt hogyan kell csinálni. Mi elmondjuk azt, hogy ezzel mi a mi problémánk, és hogyha találunk egy közös utat, akkor támogatjuk egymást, ha nem, akkor pedig ellenállunk azokkal az eszközeinkkel, amelyekkel bírunk. Ez a parlamenti demokrácia alapja, legalábbis én a politológia szakon ezt tanultam.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu