SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Nem szeretnék visszaélni a türelmükkel, és ilyen kétszemélyes vitát sem szeretnék folytatni kedves Kővári képviselőtársammal. Két dolgot hadd emeljek ki. Nagyon örülök az utolsó mondatának, amikor ön azt mondta, hogy szükség van, szükséges az a fajta civil kontroll is, amiről én beszéltem.

(16.00)

De akkor hadd kérdezzem meg tisztelettel: miért nem támogatták önök a bizottsági vita során azt, hogy az internetes, nyomtatott, rádiós és televíziós újságírók, műsorszolgáltatók, tartalomszolgáltatók országos szakmai érdek-képviseleti szervezetei kerüljenek be ebbe a testületbe? Nagyon kérem önöket még egyszer, gondolják végig, van még lehetőség ezt az álláspontot felülbírálni.

Kővári Képviselő Úr! Ha ön mint a Fidesznek az egyik fő civil arca, és láthatóan egyetértünk ebben a kérdésben, akkor van még egy kis idő a frakcióban futni ezen a kérdésen, akkor kérem, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket.

Egyébként pedig, van még egy percem, nagyszerű, akkor egy dologra még hadd reagáljak, és szeretném megint felhívni a figyelmet egy másik problémára, amit elmondtam. Bízom benne, hogy az előterjesztő talán egy félmondat erejéig majd a vita végén érinteni fogja azt, amit elmondtam e kérdés kapcsán, az pedig az előre nem egyeztetés.

Lehet most vitatkozni azon, hogy szükség van-e erre vagy arra, vagy amarra a szervezetre. Én két dolgot vetettem fel: egyrészt azt, hogy nem feltétlenül értjük azt, hogy ott, ahol bizonyos kategóriák vannak, civil szervezeteket be lehetett, most is be lehet sorsolni ezekbe a testületekbe, akkor miért nem vizsgáltuk meg azt, hogy esetleg ott szigorítsuk a feltételrendszert, hogy ne kerüljenek be olyan szervezetek, amelyeknek nincsen valós támogatása vagy kétes a hátterük, illetve azt, hogy milyen szervezetek szerepelhetnének még.

Nem vonom kétségbe a Magyar Tudományos Akadémiát, de felteszem a kérdést, mint egykori hallgatói önkormányzati vezető, ön olyan szervezetekről beszélt, amelyeknek nagy társadalmi legitimitása van, akkor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, amely 400 ezer felsőoktatásban részt vevő hallgatót képvisel (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), ezzel az erővel ugyanígy bekerülhetett volna ebbe a javaslatba, hogyha ez egy kicsit jobban elő lett volna készítve.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu