SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Répássy képviselő úr azt mondta, hogy a politikai kultúra, és hogyan működik Németországban ez az egész dolog. Még nem tartunk ott politikai kultúrában, Répássy úr, hogy milyen döntéseket vegyünk figyelembe.

A tegnapi vitanap során is felhívtam az önök figyelmét arra, hogy nagy előszeretettel hivatkoznak a kétharmadra. A kétharmad önöknek lehetőség arra, hogy a rosszul működő rendszereket végre úgy változtassák meg, hogy azok demokratikus alapokon próbáljanak meg elkezdeni működni. Tehát ez a lehetőség van az önök kezében, hiszen nem lesz mindig önöknek kétharmaduk.

Úgy kellene megváltoztatni ezt a rendszert, hogy majd amikor - és lehet, hogy furcsa, hogy ezt én mondom, de azt szeretném, hogy majd négy év múlva a jobbikos kormánynak, ha meg szeretné változtatni a Gazdasági Versenyhivatal elnökének a személyét, akkor politikai konszenzus felé kelljen elmozdulnia, és ne egy jobbikos Gazdasági Versenyhivatalt állítson fel, hanem olyan Versenyhivatal működjön, és olyan rendszerek működjenek az országban minden más területen, amelyek ennek a nemzetnek a hasznára válnak, és amelyek demokratikus alapon működnek.

Ez lenne a cél, erre kérjük önöket, hogy ezt vegyék mindig figyelembe, és eszerint próbáljanak meg olyan törvényeket benyújtani, úgy átalakítani az egész rendszert, hogy az valamennyiünknek jó legyen. Mert diktatúra és diktatúra között - mint mondtam - nincs különbség, teljesen mindegy, hogy milyen a színe. Teljesen mindegy, hogy milyen színű egy diktatórikus rendőrség, hogy éppen vörös vagy pedig narancs, az diktatórikus rendőrség, és teljesen mindegy, hogy bármilyen más, különböző szervezetek hogyan működnek, ha azok a pártok szolgálatában működnek, és az a politikai kultúra, amiről ön beszélt, Magyarországon jelen pillanatban sajnos nem működik. De majd közösen, gondolom, az évek során majd megváltoztatjuk ezt.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu