DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A bejelentett 29 pontban szerepel a bankokra kivetendő adó, amely a kölcsönös felelősségvállalásból indul ki. A tárgyalások jelenleg is zajlanak, és ebben a tárgyalássorozatban a kormány mindent megtesz azért, hogy a bankok ne hárítsák át az ügyfelekre ezeket a terheket. Ennek részleteibe most nem mennék bele, mert itt különféle számítások vannak, hogy milyen bázison számolják, és a bankok működésében is. Nem hinném, hogy szerencsés lenne, ha én most itt erről beszélnék, miközben van egy tárgyalássorozat.
Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy itt két különböző dologról beszélünk. Az egyik, ami nagyon fontos, és úgy gondolom, világos különbséget kell tenni aközött, hogy milyen pénzügyi válság van a világban, ebben milyen szerepet játszottak a bankok, és ebből következően milyen kölcsönös felelősségvállalás adódik. Ez vezetett a banki adóhoz.
Ennek mi egy kiszámítható, kalkulálható rendszerét szeretnénk megteremteni, és ezért van ennek egy hároméves kifutása, ami aztán utána egyszeri adóként merül ki. Ne felejtsük el a másik oldalról, hogy egyik oldalon miként vetik át a fogyasztókra, a másik nyilvánvaló, az a hitelezési tevékenység csökkenéséhez is vezethet, aminek gazdasági növekedést visszafogó hatása van. Így tehát az államnak egy nagyon kényes egyensúlyra kell figyelni.
Válasszuk ettől külön mindazt, ami a pénzügyi, pénzintézeti rendszer egészének stabilitását érinti: a korábban már említett tranzakciós adót. Itt egy nagyon szofisztikált rendszert lehet felépíteni intézményi ellenőrzés tekintetében, ami szintén nagyon fontos feladata a kormánynak. Én tehát azt javaslom, hogy várjuk meg a lépéssorozatot a tárgyalásokban, én itt most nem mennék bele részletesen. És ne tévesszük sose szem elől azt, amit Széchenyi óta is tudunk: hitelre van szüksége az országnak, kifele és befele is, és ehhez egy nagyon jól működő pénzintézeti rendszerre van szüksége.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés