DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a miniszter úr válaszát. Éppen a múlt héten voltunk tanúi egy nagyon sajnálatos eseménynek, amikor egy négygyermekes családot tettek ki az utcára. Kisgyermekek is elszenvedői voltak, illetve a nagymama annak a hathatós rendőri intézkedésnek köszönhetően, amikor 60 kommandós, illetve több tucat rendőr ott volt. Így száz körül volt a rendőrök létszáma, amikor kipakoltak egy családot az utcára, érthetetlen módon ekkora rendőri erővel.
Amikor ezt látjuk, és látjuk azokat az emberi sorsokat, amikor a gyerekek kikerülnek az utcára, és nem tudják, hol fogják álomra hajtani a fejüket aznap este, akkor nagyon köszönöm, látom, hogy tényleg vannak itt tervek, de a tényleges megvalósulást, a megoldást, a konkrét javaslatokat azoknak a családoknak az esetében, akik még a napokban kerülhetnek az utcára, nem látom. Nem látom a lehetőséget. Ezért nem fogadom el a választ.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés