DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. pontjához szeretnék hozzászólni, és ott kifejteni, hogy az általános vitában a kérdés minden pontját megvitattuk, ugyanakkor itt is szeretném hangsúlyozni, hogy mi azt az irányt, amelyet a javaslat tesz, úgy és akkor fogjuk tudni támogatni, illetve nem ellenezni, ha a kormány - amelynek hatáskörébe utalja most az Országgyűlés, hogy mely felsőoktatási intézmények, illetve szakok, alapszakok esetében milyen tárgyakat jelöl meg emelt szintű érettségi kötelességgel - a döntése előtt ezt a parlament oktatási és kulturális bizottságával, illetve egy másik variáns szerint a Rektori Konferenciával és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával is megvitatja. Ez módosító indítványként, kapcsolódó módosító indítványként az Országgyűlés elé kerül, itt a részletes vitában ezen pontnál kívántam elmondani a véleményünket. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés