DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A környéken élő települési polgármesterek, valamint a csornai képviselő, Gyopáros Alpár nevében is ezúton szeretném önt meghívni az újraindításra.

A másik: azt gondolom, hogy nemcsak erről az egy vonalról beszélt államtitkár úr, hanem arról is, hogy jó néhány település, ahol gyakorlatilag hamis érveléssel - Kóka János és Garamhegyi Ábel érvelését jó néhányan hallottuk itt az elmúlt időszakban - bezárták ezeket a vasútvonalakat, különösen ott, ahol hátrányos helyzetű településeken élő emberek vannak, azok most újra reményt kapnak arra, hogy a településekről nem mondott le a magyar kormány, nem mondott le, hiszen újraindítja a vasutat, és a vasút életet jelent az ott élő emberek számára.

Ezeket a jó híreket, valamint a körzetemet érintő Győr-Pápa-Celldömölk, illetve Pápa-Csorna vasútvonal vonatkozásában tisztelettel megköszönöm, és érthető módon, hiába szurkoltak itt néhányan, hogy mondjak nemet, elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiból. - Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu