DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Göndör képviselő úr hozzászólására négy - talán öt - nagyon rövid gondolatot szeretnék elmondani.
Mit kaptak a hazai kis- és középvállalkozók azért, hogy munkahelyet teremtettek, azért, hogy a szakmunkástanulókat szinte teljes egészében ők foglalkoztatják, a GDP 40 százalékát ők állítják elő, és az export 25 százalékát ők termelik meg? Elmondom: az elmúlt nyolc évben európai mértékben dobogós elvonásokat, bizonytalan jogi környezetet, adminisztrációt és olyan ellenőrzési szisztémát, amibe - úgy gondolom - a törvényalkotás szintjén mindenképpen bele kell nyúlnunk.
Ne takargassuk a valóságot: a hatóságok sokszor párhuzamosan járnak el, szankcionálásra törekednek, a saját szerepüket kívánják erősíteni a "ki tudja jobban adminisztrálni magát" című hatósági versenyben. A prevenció szerepe gyakorlatilag marginalizálódott az elmúlt időszakban. Nem ritkán ugyanazt a dokumentumot négy-öt különböző hatóság kéri a vállalkozótól, és mindezt meglehetősen rövid idő alatt. Az ellenőrzések elmélete és gyakorlati megvalósítása ritkán járt egymással kézen fogva.
Feketegazdaság, feketefoglalkoztatás; itt szeretnék egy másik fogalmat a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani. 1968 óta szabálysértési törvény üldözi ezt a tevékenységet, és köznyelven ezt úgy hívják, hogy kontárkodás, jogosulatlan iparűzés. Senki nem foglalkozik a kontárokkal, a jogosulatlan iparűzőkkel és az abban foglalkoztatott személyekkel, pedig ott aztán semmiféle közteherviselésre nem kerül sor.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés