DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Képviselő Úr! Azokon az intézkedéseken túlmenően, amelyekről én az előbb beszéltem, hamarosan a tisztelt Ház elé tudjuk terjeszteni a szabálysértési törvény módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a kis értékű lopások, a kis értékű tulajdon elleni jogsértések tekintetében a korábbiakhoz képest szigorúbb fellépést, szigorúbb állami fellépést tudjunk kialakítani. Nevezetesen, hogy ezek elzárással legyenek büntethetők, és bírósági titkár szabja ki ezt az elzárást, amihez egyébként törvénymódosítás, alkotmánymódosítás is szükséges. Hamarosan a tisztelt Ház elé fogjuk terjeszteni, és kérem önt, hogy ön is támogassa, a frakciója is támogassa ezt a törvényjavaslatot, hiszen azt szeretnénk, hogy aki vet, az arasson. A tulajdon szentségét szeretnénk a törvények erejével is tiszteletben tartani.
Ami pedig az árvíz idején történt lopásokat illeti, úgy gondolom, illetőleg azt tapasztalom a helyszínen is járva, hogy a rendőrség fönntartotta a rendet, jelentős erőket vetett be a tekintetben, hogy az árvízzel sújtott területek és a kitelepített lakók vagyona biztonságban legyen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És még egyszer mondom, nemcsak ebben a kérdésben, hanem az ország közbiztonsága érdekében is olyan intézkedéseket fogunk tenni, és már eddig is megtettünk (Az elnök jelzi az idő leteltét.), amelyek azt mutatják, hogy közrend, közbiztonság lesz Magyarországon.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés