KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A zárószavazás előtti módosító indítványok közül mindegyiket támogatom mint előterjesztő, tehát az alkotmányügyi bizottság által előterjesztettet és a Novák Előd által előterjesztettet is.

Ezen kívül két olyan előterjesztést tettem még, ami lényegében ugyanazt a jogorvoslati megoldást alkalmazza, amit az eddigi törvény is alkalmazott. Az eddigi választási eljárási törvény az egyéni választókerületek kijelölésénél alkalmazott egy jogorvoslati rendet, a helyi választási iroda vezetője jelölte ki az egyéni választókörzetek határát, és ez ellen fellebbezni lehetett a területi választási iroda vezetőjéhez, és itt lezárult a jogorvoslat.

(17.50)

Ehhez a megoldáshoz, miután eddig ez volt a szabály - ez nyilvánvalóan alkotmányos, hiszen ez irányú kereseteket az Alkotmánybíróság nem kapott, nemhogy itt ez ellen bárkinek kifogása lett volna -, ehhez térjünk vissza.

Az alkotmányügyi bizottság és Novák Előd képviselőtársam pedig az igazolás kérésének azt a kötöttségét szeretné eltörölni, hogy csak személyesen lehessen kérni. Miután az eljárási törvény más helyeken meghatározza azt, hogy igazolással csak milyen feltételek esetén lehet ezt kérni, korábban szó volt arról, hogy adott esetben ezeket a feltételeket megváltoztatjuk, azonban ezeket a feltételeket azért nem érdemes megváltoztatni, mert az európai uniós tagságunk bizonyos kötöttségekkel lép fel a tekintetben, hogy milyen feltételeket lehet kérni az igazolással való szavazáshoz. Ugyanis az önkormányzati választásokon olyan polgárok is szavazhatnak, akik ugyan nem magyar állampolgárok, de az adott településen ideiglenes tartózkodási hellyel rendelkeznek. Így ezeket a lehetőségeket biztosítani kell az ő számukra is.

Hozzáteszem, más magyar állampolgárok is, akik nem Magyarország területén élnek, de rendelkeznek olyan ideiglenes lakcímmel az adott ország szabályai szerint, ami lehetővé teszi számukra az ottani szavazást, ők is szavazhatnak. Így például a bécsi önkormányzati választásokon mintegy 30 ezer magyar állampolgár, aki kizárólag magyar állampolgár, szavazhat a bécsi polgármester személyéről.

Pontosan ezek miatt a megfontolások miatt előterjesztőként az alkotmányügyi bizottság és a Novák Előd képviselőtársam által előterjesztett módosítást is támogatom, és kérem a képviselőket, hogy az ajánlás 1-4. pontjában a zárószavazás előtti módosítókat támogassák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu