PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Én is Ékes József képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni, de ajánlanám, ha nem haragszik meg érte, hogy pontosan nézze végig a törvénytervezetet és az általam benyújtott módosító indítványt is. És ha megkérdezi Túristvándi polgármester asszonyát, akkor bizonyára nem csodálkozik, ha majd elmondja önnek, hogy bizony-bizony Túristvándiban is a turisztikai foglalkoztatás a vendéglátásban kezdődött, mert utána lesz értelme szálláshelyet is létrehozni. Általában mindig a vendéglátással kezdődik úgy, ahogy erről Zakó László képviselő úr is beszélt.

Nem arról szól a módosító indítvány, hogy szembeállítaná a két területet egymással, hiszen a turizmusnak a három nagy klasszikus ágazata a szállásadás, a vendéglátás, valamint az utazási irodai szolgáltatás. Csak azért hivatkoztam és hivatkoztunk vissza a kereskedelmi törvényre, mert abban tételesen felsorolják, hogy mit értenek ez alatt. Egyébként csak megjegyezném, hogy köszönöm az előterjesztőknek, hogy elfogadták azt a módosító indítványunkat, amely arra vonatkozott, hogy ne is az idegenforgalmi kifejezést használjuk, hanem a turisztikai kifejezést, hiszen az sokkal inkább megfelel a mai tartalomnak. A törvényre visszahivatkozva említettük ezt.

Nincs szembeállítás, a szállásférőhelyeknél is ugyanott van a vendéglátás, és ezért nem tartjuk életszerűnek, hogy a szállásférőhelyre vonatkozik, mondjuk, egy szállodában, de ugyanakkor az ott lévő vendéglátó egység, étterem vagy büfé - amely lehet, hogy éppen más üzemeltetésben van - pedig nem alkalmazhat olyan módon foglalkoztatottat, mint ahogy ezt a szálloda tenné.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu