PŐSZE LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal kezdeném, hogy nagyon sajnálatos módon kimaradt abból a 29 pontból, az első kormányintézkedési programcsomagból a körbetartozások ügye, ami pedig odavaló lett volna súlya, kihatása miatt. Hogy a vállalatoknak például megpróbáljuk 10 százalékra levinni a nyereségadóját, figyelembe véve a 450 milliárdnyi társasági nyereségadót, az legfeljebb egy 200 milliárd forintnyi kihatással lehet itt Magyarországon a költségvetésre. De mit sem tudnak kezdeni ezzel az előnnyel a vállalatok, ha addig végképp felszámolják őket és tönkremennek, márpedig a körbetartozás ilyen veszélyekkel fenyeget.
A körbetartozások kihatása körülbelül 800 milliárd forint ma Magyarországon, és a legpesszimistább becslések szerint is ebből körülbelül 300 milliárd forint megmenthető volna, tehát olyan tartozás, amelyet, ha megkapnak a vállalkozások, akkor ők is tovább tudnak ebből fizetni. A legnagyobb adósok az állam, az állam által kifizetett fővállalkozó, és kérem szépen, hogy milyen következményei vannak ma is a körbetartozásoknak, a példa tudja megvilágítani, a konkrétum általában az ügyeket. Ott van például a Top-Bau nevű építőipari cég, amelynek egymilliárd forinttal tartozik a Strabag, és emiatt felszámolás indult a Top-Bau ellen, amely egy tipikus magyar, jól működő vállalat volt.
Hány száz ilyen magyar vállalatnak kell a felszámolásba belepusztulnia és tönkremennie? Mikor fog valamit lépni a kormányzat, akár a halasztott áfa bevezetésével, ami legfeljebb egy 200 milliárd forintos likvid igényt jelentene, de menedzselhető volna, akár más bármilyen módszerrel, de lépni kell, mert a multinacionális cégek és a fővállalkozók nem falhatják fel hiéna módra a magyar vállalkozásokat.
Várom a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés