SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálom - bár a téma fontosságát ismerve - nagyjából rövidebb idő alatt ezt az expozét elmondani. Hadd kezdjem azzal, tisztelt képviselőtársaim: az elmúlt egy hónapban sokan és sokféleképpen említették azt a tényt Magyarországon, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb vesztese és részben a gazdasági válság oka is az, hogy a hazai kis- és középvállalkozások az elmúlt időszakban nem tudták azt a szerepet betölteni, ami egy normális gazdaságban a szerepük lenne, vagyis azt, hogy a gazdaság gerincét adják, hogy a munkaadók, munkavállalók többségének munkát adnak, és mindennapi munkájukkal, áldozatvállalásukkal segítik az ország építését.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ezt az elmúlt években fölhalmozott hiányt próbálta jó néhány javaslat, ami már ide a parlament elé került, javítani. Ebbe a sorba illeszkedik az a javaslat is, amit ma tárgyal az Országgyűlés. Nagy örömömre egyébként a bizottsági üléseken nagy többséggel még az ellenzék is támogatta a javaslatot.

Tehát régi adósság törlesztése lehet az, amiről pár héten belül tud az Országgyűlés dönteni. De hogy konkrétan tudjuk kötni a törvényjavaslatot, elég, ha annyit megemlítek, hogy A nemzeti együttműködés programjában, vagyis a kormányprogramban szerepel egy külön pont, amely egyértelműen fogalmaz, idézem: meg kell szüntetni a vállalkozások működését felügyelő állami szervek büntetésben való érdekeltségét.

Aki vállalkozók között mozog, ismeri mindenapjaikat, jól tudja, hogy milyen életszerű problémák voltak az elmúlt időszakban, elég csak arra gondolni, hogy sokszor a vállalkozók úgy érezték, lényegében a bírság egy rejtett adóforma, hiszen az ellenőrök addig-addig járnak vissza hozzájuk, addig csűrik-csavarják a be nem tartható jogszabályok ellenőrzését, amíg ilyen vagy olyan módon meg nem bírságolják őket.

Azt gondolom, azon túl, hogy ez egy rossz szokása volt az államigazgatásnak, ez ennél egy mélyebb társadalmi problémára is rámutat, vagyis arra, hogy milyen viszonyban van egymással a mindenkori államhatalom a mindenkori vállalkozókkal, vagyis azzal a réteggel, amely igazából a hátán viszi ezt az országot. És azt gondolom, hogy nagyon rossz volt az a korábbi gyakorlat, hogy az állam nem partnerként, nem segítő jelleggel és nem olyan kapcsolatot ápolt a vállalkozókkal, ami egy közös együttműködés alapja lehet, hanem - ahogy szokták mondani - alapvetően csak fejőstehénnek nézték a vállalkozókat, és azt gondolták róluk, hogy a lehető legtöbb bőrt akár bírságok útján is róluk le lehet húzni.

Ha komolyan gondoljuk azt, hogy fontos és forradalmi változások kell hogy az országban végbemenjenek, akkor azt gondolom, hogy ezen a rossz szokáson is változtatnia kell a mindenkori államhatalomnak, és ezért készült el ez a törvényjavaslat, ezért került benyújtásra. Ez a törvényjavaslat viszonylag rövid, és bevallott módon alapvetően első lépésben egy szimbolikus döntést tudunk hozni, vagyis két ponton érinti ez a módosítás a vállalkozásokat ellenőrző szerveket. Egyrészt kimondja azt egyértelműen, hogy a vállalkozókkal szemben kiszabott bírságok a hatóság bírságkiszabásban való érdekeltségének megszüntetése érdekében a hatóság működési és egyéb költségeire nem használhatók fel, illetve a szakhatósági eljárást végző szervezetek tekintetében az első alkalommal - az adó- és vámeljárások ez alól kivételt képeznek - a bírság kiszabása helyett figyelmeztetést kell alkalmazniuk.

(19.40)

Tehát az a gyakorlat, hogy korábban a legkisebb adminisztrációs hibáért is egyből a bírságolási maximumot ki lehetett szabni, ezzel a törvénytervezettel megszűnik.

Azért azt is el kell mondani, ha reálisan akarjuk ezt a törvényjavaslatot értékelni, hogy ettől máról holnapra nem fog megváltozni valószínűleg az államigazgatás összes szervének a működése. Ez reményeink szerint egy hosszabb folyamatnak az első lépése, ezt követnie kell több olyan lépésnek, ami a gyakorlatban pontosan rendezi a vállalkozók és a szakhatóságok viszonyát.

Mire gondolok ez alatt? Két területre utalnék. Egyrészt, ha ezzel párhuzamosan a vállalkozások adminisztrációs terhei nem csökkennek, akkor hiába fogadunk el egy ilyen jó szándékú törvényt, mivel a vállalkozóknak továbbra is életszerűtlen és betarthatatlan szabályokat kell követniük. Nem kell ahhoz bírságban érdekelt ellenőröket feltételeznünk, hogy ha jóhiszeműen járnak el, akkor mindenképpen büntetniük kell. Tehát ez a törvény akkor ér valamit középtávon, ha ezzel párhuzamosan azok az adminisztrációs tehercsökkentések, amelyeket régen igényelnek a vállalkozások, és amelyekre a kormány ígéretet tett, folyamatosan beépülnek a magyar jogrendbe, tehát egyrészről nem lesznek kötelezettek az ellenőrök minél nagyobb bírságok kiszabásában, másrészről pedig egyszerűsödnek a szabályok, vagyis betarthatóvá válnak.

Még egyszer hadd kérjem azt mindenkitől, a túlzott elvárások végett, hogy ettől nem fog megváltozni augusztus elsejétől a bírságolási gyakorlat alapvetően. Én abban bízom, hogy ezzel a törvénnyel elindul egy folyamat, amelynek a végén normalizálódhat a magyar vállalkozások és az állam kapcsolata, ami az ellenőrzésen keresztül testesül meg.

Annyit hadd mondjak, és talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez a törvényjavaslat elég komoly indulatokat, jó értelemben vett indulatokat hozott felszínre. Nagyon sok köszönő levelet kaptunk - és ezt már bizottsági ülésen is mondtam -, nem csak a vállalkozók örülnek ennek a javaslatnak; az APEH névtelen képviselőitől is kaptam olyan telefonokat, amiben megköszönik ezt a törvényjavaslatot, mert a saját elmondásuk szerint az elmúlt időszakban sokan közülük, jó szándékú magyar emberek, rossz lelkiismerettel bírságoltak, rossz lelkiismerettel végezték a munkájukat, hiszen arra voltak kötelezve, hogy a bevételek maximalizálása érdekében a lehető legkisebb hibát is pénzbírsággal sújtsák. Én azt gondolom, hogy jó úton járunk, ha egy ilyen viszonyrendszerben mind a két fél érdekelt a kapcsolat normalizálásában.

Én azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot, amennyiben módosító indítványaik lennének hozzá, a költségvetési helyzet figyelembevételével ezt nyújtsák be, és próbálják jobbá tenni a törvényjavaslatot. Bízom benne, hogy egy jó törvényt alkothatunk meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu