Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik üdvözli, hogy a kormányzat a jövőben nagyobb költségvetési hozzájárulást követel a bankoktól, ezáltal nagyon örülünk, hogy a Jobbik egy újabb programpontja kezd megvalósulni, még ha csak részeiben is. Egy, a közteherviselés felé mutató, mindenképpen támogatandó programpontról van szó. Annak is nagyon örülünk persze, hogy az eddigi évi 13 milliárdra taksált bankok általi hozzájárulás innentől kezdve 200 milliárd forintot tenne ki az önök elképzelései szerint, ugyanakkor nem látjuk még azokat a garanciákat, amelyek a magyar fogyasztókat, polgárokat, a bankok ügyfeleit védenék meg attól, hogy áthárítsák rájuk ezt az újabb terhet, vagy a bankadó bármilyen formáját, vagy pedig a hasonló terhek átnevezett, átkeresztelt formáit. Teljesen egyértelmű, hogy vissza kell utalnunk 2004-2005-re, amikor egy sokkal kisebb súlyú banki adót vezettek be, és az OTP-től az Erste Bankig sajnálatos módon igaz volt az, hogy mind a vállalkozói, mind pedig a lakossági ügyfelekre eső díjak és jutalékok komolyan megemelkedtek, tehát egyértelmű átterhelésről beszélhettünk.
Arról is beszélnünk kell, hogy ezért a ma kialakult helyzetért a Gyurcsány-Bajnai-kormány mellett a bankok is felelősek, a PSZÁF is felelős, de még a központi banki politika is. Az elszámoltatás tekintetében várjuk válaszukat arra nézve, milyen eséllyel, milyen elszántsággal bírnak arra vonatkozóan, hogy igenis számoljon el mindenki, aki felelős a mai helyzetért. Ugyanakkor beszéljünk arról is, hogy a bankadónak vagy az egyéb terheknek köszönhetően várhatóan Magyarországról egy-egy kereskedelmi bank azért eltávozik, amellett, hogy ez nem fenyegeti a teljes magyar bankrendszer egészséges működését. A megnyíló térben viszont lehetőség lenne magyar tulajdonú társaságok pozícióba hozására, lehetőség lenne akár közösségi bankok, valódi társadalmi felelősségvállalást tanúsító pénzintézetek, csak zöldprojekteket vagy fenntartható beruházásokat támogató intézetek támogatására.
A kérdésünk arra vonatkozik, hogy megvan-e önökben a kellő elszántság azt illetően, hogy efelé induljanak el. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés