BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az esélyegyenlőségről és egyenlő bánásmódról szóló törvény nagyon fontos egy ország életében, miután korábban nem volt róla törvény. 2003-ban megalkotta a parlament; sajnos az akkori kormány elkapkodott, átgondolatlan és egyeztetetlen törvényjavaslatot tűzött elénk, és módosítási javaslatainkat nem fogadta el. Ezért a törvényt többször kellett módosítani, és mindig csak szatócs módjára foltozgatva lett.

Viszont előállt az a probléma, hogy egy határidőt is szabott ez a törvény, többek közt azt, hogy a települési önkormányzatok pályázati lehetősége július 1-jétől, amennyiben ilyen tervvel nem rendelkeznek, berekesztődik, azaz nem pályázhatnak. Én törvénytisztelő állampolgár vagyok, és polgármesterként is ezt próbálom tenni: én elővettem a feltételeket, és szerettem volna Szarvas városában egy esélyegyenlőségi tervet készíteni. Konzultáltunk a kormánnyal, konzultáltunk a tárcával - a szakértői névjegyzék sem készült el. Mondtam, hogy csináljunk mi magunk. Mondták, nem lehet, majd ha van szakértői névjegyzék, azt kiküldik hozzánk, kijelölik. Mondtam, nekem jelöljék ki. Azt sem tették meg. Aztán mondtam, hogy pénz is kell hozzá. Azt sem adtak.

Szóval, tetszenek érteni? Komolytalan az egész. Egy olyan lehetetlen helyzet elé állították például Szarvas város önkormányzatát is, hogy szerettük volna tisztességgel teljesíteni a törvény feltételeit, de nem adta meg az előző kormány ezt a lehetőséget. Én úgy gondolom, hogy azt a lehetőséget, amelyet az uniós források megszerzése biztosít számunkra, egy ilyen kormányzati takuvaku, tutyimutyiság, pöszmeség vagy böszmeség kapcsán nem halaszthatjuk el, és meg kell szereznünk ezeket a lehetőségeket, hisz pontosan az a jelentősége is ezeknek a pályázatoknak, amelyekben szeretnénk részt venni, hogy adjunk egyenlő esélyt, és adjunk egyenlő bánásmódra lehetőséget a településeken. Viszont, ha nem adják hozzá a szakmai feltételt, és különböző miniszteri utasításokban szakértői névjegyzékre hivatkoznak, és szempontrendszert is ígértek az egységes tervezés érdekében, és ez sem készült el, és ki kívánták jelölni a szakértőket, miután ezt nem kaptuk meg, én nem tudom teljesíteni a törvényi kötelezettségemet. És ez az előző kormány számlájára írandó, és bocsássanak meg, de bejelentem, hogy nem tudtam eleget tenni ennek a törvényi előírásnak, objektív okok miatt, mert a kormány nem adta meg ezt a lehetőséget a települési önkormányzatoknak, a képviselő-testületeknek és a polgármestereknek sem.

Azon már el kell gondolkodni - és ez megint a mutyimatyi területe -, hogy szakértőket kell alkalmazni; úgy látszik, biztos még vannak barátaik, akiket alkalmazni kellene. Kérem, ha elkészül egy esélyegyenlőségi, egyenlő bánásmód helyi cselekvési terv, program, akkor minek kell még mellé szakértő? Hát ezt minden józan ember érteni fogja, hogy itt mit meg amott mit kell készíteni, és ehhez milyen forrás kell, és mikorra ütemezik. Miért kell ehhez még szakértő? Szóval, ha szakértőkből fog állni az ország, mikor fogunk cselekedni? Elviszik a szakértők a pénzt attól a lehetőségtől, amellyel meg lehetne valósítani azokat a feladatokat, programokat, amelyeket a települési önkormányzatok elterveznek.

Én úgy gondolom, hogy a múlt kormány tagjainak, akik jelen vannak még a parlamentben, kellő lelkiismeret-furdalásuk lehet e kérdéskörben. Nem is vették komolyan az esélyegyenlőséget, az egyenlő bánásmódot, pusztán csak üzletet láttak a kérdésben, és ez végtelenül bosszant, hogy azoknak az embereknek, akiknek egyenlő bánásmódban kellene részesülniük, akiknek az esélyegyenlőséget kellene megadni, üzletet csinálnak a lehetőség kialakításából is. Mondom ezt azért, mert a szakértői kompánia kapcsán azért nagyon sok furcsaságra lettünk figyelmesek, és pénzlenyúlás történt ezekben a kérdésekben is.

Úgyhogy úgy gondolom, nem tehetjük meg azt a trehányságot, hogy nem pályázunk, ezért fontos a törvénymódosítás a tekintetben, hogy a határidőt ne fél évvel hosszabbítsa meg, mert itt is elhangzott, hogy az alakuló új testületeknek fontosabb dolguk lesz a költségvetés, a szervezet kialakítása, különösen a változások után, mint az esélyegyenlőség. Nem azért, mert nem tartanák fontosnak, hanem idejük nem lesz elegendő.

Épp ezért úgy gondolom, hogy év végéig kell kitolni a határidőt. És tisztelettel kérem a kormányt, hogy tekintse át a 2003-ban alkotott törvényt, amennyiben ideje lesz rá, és egy teljes törvénymódosítást, mégpedig egy polgári törvénymódosítást, amely az embert helyezi előtérbe, tegye meg ezt a kezdeményezését, és a konzultációnak, az egyeztetésnek is adjon teret, lehetőséget, nem úgy, mint az előző kormány, hogy nyolc év alatt nem tett semmit ebben az ügyben. Úgyhogy fontosnak tartom a törvény teljes, átfogó módosítását, a határidő módosítását és a határidő kitolását.

Köszönöm szépen kedvességüket, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

(9.30)

Forrás: parlament.hu