DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra a megjegyzésre szeretnék nagyon röviden reagálni, amely szerint nincs összefüggés a munkahelyek megőrzése és a törvényjavaslat között. Szögezzük le, és azt hiszem, ebben egyetértünk mindannyian, hogy a kkv-k tőkehiányosak és alultőkésítettek - erről még fogunk sokat és nagyokat vitatkozni -, az elmúlt húsz évben a támogatásoknak kevesebb mint 10 százalékát kapták a hazai kis- és középvállalkozások.
Tessék ezen elgondolkodni! Az elvonások versenyképtelenné tették a szektort. Az adminisztrációs terheket úgy lehetne jellemezni, hogy a jogászok és az adótanácsadók - én is jogász vagyok, számos adótanácsadóval dolgozom együtt - igen nehezen tudják követni a gyorsan történő változásokat. APEH-szakértők azt mondják, hogy nem adják a nevüket az állásfoglaláshoz, ne hivatkozzanak rá, ha kérdeznek tőlük valamit. Az építőiparban annyira drámai a helyzet, csak annyira drámai a helyzet, hogy olyan településeken, ahol kisvállalkozók tíz-húsz embert foglalkoztattak, magyarul tíz-húsz családnak adtak kenyeret, az alkalmazottak száma jó esetben eléri az egyet.
Közbeszerzés: az alkalmasság megítélésében alapvető fontosságúnak tartják a kamarák és az érdekképviseletek, hogy az ajánlattevő eddigi tisztességes vállalkozói működését tudja dokumentálni, ennek pedig az egyik alapvető feltétele, hogy az alvállalkozókat fizesse ki, tehát ez is aláhúzza ennek a törvényjavaslatnak a fontosságát.
Az uniós források átcsoportosításáról nagyon röviden szeretnék néhány gondolatot mondani. Mindenképpen bele kell nyúlnia a kormánynak, és bele is fog nyúlni ebbe a katyvaszba, ugyanis egy túlkomplikált feltételrendszerrel állunk szemben, ahol az Új Magyarország fejlesztési tervben, nem tévedés, 710 kifizetési jogcím van. Az intézményrendszer az elmúlt években a következőképpen nézett ki: 15 közreműködő szervezet, 44 iroda és 306 aliroda. Ehhez képest semmit nem éreztek a hazai kis- és középvállalkozók ezekből a fejlesztési célokból. Innen indulunk. Nem a legnagyobb javaslatot tettük az asztalra, de ezen a kásahegyen ennek a parlamentnek közösen át kell rágnia magát, ha komolyan gondolja a kkv-k helyzetének javítását.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés